EUR: 322,67 Ft
CHF: 282,76 Ft
2018. október 24., szerda
Salamon

Belföld

Kevesen dolgoznak ma már minimálbérért

Az év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember dolgozik minimálbérért, a bruttó 138 ezer forintra emelkedett legalacsonyabb fizetésért. A szakmához kötött garantált bérminimumot, 181 ezer forintot a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint 876 ezer munkavállalónak kell kifizetni – írja a Magyar Idők csütörtöki száma.

Mint Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a lapnak elmondta, a legkisebb keresetekért a dolgozók nagyjából egyharmadát foglalkoztatják, ez az adat relatíve nem rossz. Az ágazatokat vizsgálva az állami szférában nem jellemző a minimálbér. A legalacsonyabb adható jövedelmet elsősorban a mezőgazdaság, valamint az építőipar betanított munkásai kapják, de a turizmus és a vendéglátás területén is jellemző a minimálbér.


Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az adatokra reagálva kiemelte: árnyalja a képet, hogy sokan – akár az állami, akár a vállalati szférában – alig keresnek néhány ezer forinttal többet a garantált bérminimumnál, ez elsősorban a pályakezdőkre jellemző. Ugyanakkor az ő számukról nem állnak rendelkezésre pontos statisztikák.

A Liga vezetője szerint ahhoz képest, hogy néhány éve még 1,5 millió dolgozót foglalkoztattak a legkisebb bérekért, mára ez a szám 1,2 millió fő alatt van, úgy, hogy közben folyamatosan bővült a foglalkoztatottság.


A Vasas Szakszervezeti Szövetség tájékoztatása szerint a területükön működő vállalkozások körében továbbra is jellemző a szürkefoglalkoztatás, a minimálbéresek közül sokan zsebbe kapják keresetük többi részét. A hivatalosan minimálbéren foglalkoztatottak száma jelentős a feldolgozóiparban, a gyártás területén, illetve az ágazatban működő kis- és középvállalkozásoknál. A zsebbe fizetett jövedelem bevett gyakorlat a feldolgozóipari kis cégek mellett a benzinkutakon, a gépkocsivezetőknél, valamint egyéb kkv-knál.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nemzetbiztonsági kockázatot jelent az LMP-s

    Nemzetbiztonsági kockázatot jelent az LMP-s

    Azzal, hogy megpróbálta hírbe hozni a miniszterelnököt, Demeter Márta a honvédelmi bizottság alelnöke bizalmas adatokat hozott nyilvánosságra, ezért Németh Szilárd honvédelmi államtitkár felszólította az LMP-t: hívja vissza képviselőjét a bizottságból.

  • Orbán: Európa erejét a nemzetállamok adják

    Orbán: Európa erejét a nemzetállamok adják

    Európa nagyságát, erejét és dicsőségét az egymással egyszerre versenyző és együttműködő nemzetállamok adták – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Terror Háza Múzeumnál mondott beszédében az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján.