EUR: 322,67 Ft
CHF: 282,51 Ft
2018. október 22., hétfő
Előd

Egyéb Ózd

Kézitornák futószalagon

Eredményes őszt zárt az Ózdi Kézilabda Club, a felnőtt együttes a bajnokság felénél a keleti csoport ötödik helyén áll, az ifjúsági csapat pedig vezeti a bajnoki táblázatot.

Az egyesület életében a január a felkészülésről szól, de nem csupán az NB I/B-s gárda készül, hanem az utánpótlás is, méghozzá hazai környezetben. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő patinás egyesület az esztendő első hónapjában több emléktornát szervezett, illetve szervez.


Január első szombatján az U12-es korosztály lépett először pályára, végül a hatcsapatos mezőnyben negyedikként zárt a Bencze Tamás-emléktornán. A múlt héten az U14-esek következtek, a Földi Ferenc-emléktornán a Gyöngyös és a Kecskemét mögött a harmadikok lettek. Külön öröm, hogy a bronzérem mellett a gólkirálynak járó elismerés is Ózdon maradt, Kovács László ugyanis a három találkozón elért 40 találattal nyerte el a serleget.

Fotó: Lokál
Az U14-es ÓAM-Ózdi KC harmadik lett a Földi emléktornán

Január 20-án, szombaton is nagyüzem lesz a Marosi István Városi Sportcsarnokban. A serdülőknek kiírt Bellér László-emléktornán az ÓAM-Ózdi KC  mellett a Kazincbarcika, az Eger és a Kecskemét lesz érdekelt, de a szurkolók ezen a napon a felnőtt NB I/B-s gárdát is láthatják. Nyeste Balázsék délelőtt negyed tizenegytől a Debreceni EAC ellen lépnek pályára, este negyed héttől pedig a megyei rivális Mezőkövesdi KC lesz az ellenfél. A klub szeretettel várja a szurkolókat, az eseményre a belépés díjtalan. A Szakál György által irányított csapat ezután még Balassagyarmaton és Mezőkövesden is játszik edzőmeccset, február 3-án pedig már az első tavaszi tétmeccs következik. A bajnokság második felét az ÓAM-Ózdi KC hazai környezetben nyitja, az egyik nagy rivális Nyíregyháza ellen.


– Az őszihez képest változatlan kerettel kezdtük meg a felkészülést – árulta el Szakál György vezetőedző. – Az első két hétben a fizikális munka dominált, de Kazincbarcikán már lejátszottuk az első edzőmeccsünket is. Összesen öt találkozót vívunk a februári rajtig, aminek elégnek kell lenni, hogy kellőképpen ráhangolódjunk a folytatásra. Tavasszal nagyon szeretnénk tartósan az élmezőnyben maradni, ehhez azonban folyamatosan olyan teljesítményre  lesz szükségünk, mint ősszel hazai környezetben.

Kapcsolódó Cikkek