EUR: 312,97 Ft
CHF: 275,82 Ft
2019. március 19., kedd
József, Bánk

Tech

Lemaradnak a cégek mobilbarát weboldal nélkül

A magyar kis-, és középvállalkozásoknak (kkv) csupán fele aktív digitálisan, több mint felének honlapja sincs, ezért a kkv-szektornak a digitális fejlődéssel együtt mobilra optimalizált weboldal létrehozását javasolták a szakértők a K&H és a Google Magyarország által közösen szervezett ingyenes, Google Digital Workshopon.

Az MTI-nek küldött tájékoztatás ismerteti: felmérések szerint a napi több órányi internetezés 40 százaléka mobilon történik, és a pénzügyi tranzakciók 65 százalékát is erről az eszközről indítják.


A közlemény szerint a digitalizáció egyszerre jelent kihívást és lehetőséget a kkv-szektornak, amivel egyelőre kevés cég él.

Közölték, egy felmérés szerint a mobilozók több mint fele elhagyja az oldalt, ha az 3 másodpercnél lassabban töltődik be, míg minden második ember a 2 másodperces oldalbetöltést tartja elfogadhatónak. A gyorsaság mellett más szempontokat is érdemes figyelembe venni az online jelenlét kialakításakor a két cég szerint. Fontos az is, hogy az oldal könnyen navigálható legyen, ugyanis negatív felhasználói élmény esetén az emberek 62 százaléka kisebb valószínűséggel vásárol a cégnél a jövőben.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az e-mail továbbra is az első számú fenyegetési irány

    Az e-mail továbbra is az első számú fenyegetési irány

    Az e-mail továbbra is az első számú fenyegetés marad, a legnagyobb kihívást pedig a felhasználók és munkavállalók biztonságtudata jelenti az információbiztonsági vezetők számára 2019-ben – állapította meg a Cisco legfrissebb globális kiberbiztonsági kutatása, amelyet csütörtökön Budapesten háttérbeszélgetésen mutattak be.

  • A Huawei pert indított az Egyesült Államok ellen

    A Huawei pert indított az Egyesült Államok ellen

    Pert indított az Egyesült Államok szövetségi kormánya ellen a Huawei kínai távközlési vállalat, mert a cég szerint Washington alkotmányellenesen korlátozza üzleti tevékenységét – tudatta a vállalat csütörtökön.