EUR: 322,02 Ft
CHF: 281,26 Ft
2018. október 17., szerda
Hedvig

Extra

Magyarok, akik hamarosan meghódíthatják Hollywoodot

Az utóbbi pár évben újra reflektorfénybe került a magyar film világszerte, gondoljunk csak Nemes Jeles László Saul fia, Deák Kristóf Mindenki vagy Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotásaira. Amint látható, rendezőink már megméretették magukat a nemzetközi terepen és jóslataink szerint ugyanez hamarosan elmondható lesz színművészeinkről is. 

Eddig egyetlen honfitársunknak sikerült színészként kiemelkedő karriert befutnia a tengerentúlon: Lukács Pál 1891-ben született Budapesten, kezdő színészként magyar és német mozgóképeket forgatott. 1927-ben kivándorolt Amerikába, ahol közel 110 filmet készített 1971-ben bekövetkezett haláláig, továbbá több színdarabban is feltűnt a Broadway-n. Legnagyobb sikerért az 1943-as Őrség a Rajnán című háborús drámával aratta Bette Davis partnereként. Pál az alakításáért egyedüli magyar színészként hazavihette a Golden Globe-ot és a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat is.


Sylvia Sidney amerikai színésznő és Lukács Pál a Nagyvárosi utcák című amerikai film egyik jelenetében

Ilyen kivételes pályáját eddig nem sikerült egyetlen honfitársunknak se befutnia a tengerentúlon, de akadnak páran, akiknek komoly esélyük van arra, hogy egy nap Lukács nyomdokaiba léphessenek.

Derek Magyar

A jóképű magyar származású fiatalember több mint egy évtizeddel ezelőtt tűnt föl először Hollywoodban, ahol olyan népszerű sorozatokban kapott szerepet, mint a Bűbájos boszorkák, a Médium és a Helyszínelők, majd később főszerepet kapott a hatalmas kritikai sikernek örvendő Boy Culture című filmben. Derek nem csak színészként, de producerként és rendezőként is kipróbálta már magát, több rövidfilmet rendezett az utóbbi években. Az imdb.com információi szerint a jelenleg New Yorkban élő Derek egy nagyjátékfilm előkészületein dolgozik, melyet színészként és rendezőként is jegyez. A világ legnagyobb filmes adatbázis alapján az sem elképzelhetetlen, hogy a legendás Oscar-jelölt színészgéniusz, a 93 éves Hal Halbrook alakítja a The Secrets we Share munkacímen futó alkotás egyik főszerepét.


forrás: instagram

Vass Zita

A most 29 éves Zita életéről igen kevés biztos információt találni az interneten: egyesek szerint Magyarországon látta meg a napvilágot és tinédzserként vándorolt ki az édesanyjával az USA-ba, más források alapján az édesanyja hamarabb hagyta el az országot és a kis Zita a kaliforniai La Jolla-ban született. A kivételes szépségű és alkatú Zitára gyorsan felfigyeltek a producerek, bájait először a Kaliforgia című sorozatban csodálhattuk meg, ahol a beszédes nevű “mérges meztelen lányt” alakította David Duchovny oldalán. A nagy kiugrásra mostanáig várnia kellett: hamarosan megkezdődnek a The Adventures of Buddy Thunder című családi film munkálatai, melyben a legendás Angela Lansbury lesz a partnere.

forrás: instagram

Goztola Krisztina

Krisztina a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett. Számos zenés főszerep után Londonban folytatta tovább a tanulmányait, majd  New Yorkba és Los Angelesbe ment szerencsét próbálni. Több rövidfilm és színházi munka után 2016-ban fontos szerepet kapott a hazánkban forgatott HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják című második világháborús drámában, melyben az Everest című film főszereplőjének, Jason Clarke-nak a szeretőjét alakította. A közel 28 millió eurós ( 8,5 milliárd forintos) költségvetésű alkotás többségében pozitív kritikákat kapott a világ filmítészeitől, és a reflektorfényből a 39 éves színésznőnek is kijutott, aki azóta már 2 újabb rövidfilmet is leforgatott.

Fotó: Kaszás Bence

Röhrig Géza

A most 51 éves színész gyerekkora igen hánytatott volt: Géza születése után édesanyja elhagyta a családját, ezért édesapja nevelte őt, aki azonban négy évvel később elhunyt, így a kisfiú állami intézetbe került. A nyolcvanas években underground zenészként volt ismert a pesti éjszakában, majd 2000-ben New Yorkba költözött, ahol hitoktatóként és hullafürdetőként is dolgozott. 2015-ben kapta meg a Saul fia című film főszerepét, amely egy évvel később a Legjobb idegennyelvű film Oscar-díját is elnyerte. Géza azóta két filmet is forgatott a tengerentúlon, világsztárok társaságában: a To Dust című alkotásban a Gozilla főszereplője Matthew Broderick, a The Chaperone című drámában Miranda Otto, Elizabeth McGovern és Blythe Danner lesznek a partnerei.

Los Angeles, 2016. február 29.
Nemes Jeles László, a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra jelölt Saul fia című film rendezője (b) és Röhrig Géza, a film főszereplője érkezik a 88. Oscar-gálára a Los Angeles-i Dolby Színházba 2016. február 28-án. (MTI/AP/Invision/Jordan Strauss)

Borbély Alexandra

Még hetekig izgulhatunk, hogy vajon Magyarország újra elhozza-e a Legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat március 4.-én éjszaka a Testről és lélekről című filmért, addig azonban arról sem szabad elfeledkezni, hogy az alkotás mekkora sztárrá tette a főszerepet alakító Borbély Alexandrát, akit többek között Európa legjobb színésznőjének választottak az alakításáért tavaly decemberben. A különleges szépségű sztárt eddig kisebb szerepekben láthattuk a vásznon, de Enyedi Ildikó lehengerlő drámájának sikere új kapukat nyílhat meg Alexandra számára. Jelenleg a Drakulics Elvtárs című vígjátékot forgatja, aminek idén év végén lesz a premierje, de nem lennénk meglepődve, ha hamarosan a világ többi részén is felfedeznék a színésznőt.

Berlin, 2017. december 9.
Borbély Alexandra kezében a legjobb női főszereplőnek járó elismeréssel az Európai Filmdíjak átadási ünnepségén Berlinben 2017. december 9-én. Borbély Enyedi Ildikónak a Testről és lélekről című filmjében nyújtott alakításáért kapta az elismerést. (MTI/EPA/Hayoung Jeon)

Kapcsolódó Cikkek

  • Tápai Szabina: Azonnal beleszeretettem Kucserába

    Tápai Szabina: Azonnal beleszeretettem Kucserába

    Tápai Szabina és Kucsera Gábor megismerkedésének története akár egy hollywoodi filmbe is beleillene. Románcuk azonban nem volt zökkenőmentes, egyszer még szakítottak is, öt év külön töltött idő után azonban rájöttek: egymásnak teremtették őket.

  • 45 napig sírt Will Smith neje

    45 napig sírt Will Smith neje

    Will Smith felesége, Jada néhány hónappal ezelőtt indította el saját beszélgetős műsorát, a Red Table Talkot. Az elmúlt időszakban számtalan meglepő családi titokról rántotta le a leplet a kamerák előtt: kiderült például, hogy lányuk tinédzserként depressziós volt, és többször is megvagdosta magát.