2019. október 20., vasárnap
Vendel

Külföld

Marosvásárhelyi iskolaügy: Kétértelmű véleményezést fogalmazott meg a bukaresti kormány

A bukaresti kormány támogatja a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, de arra figyelmezteti a parlamentet, hogy alkotmánysértő lehet, ha iskolaalapítóként lép fel.

A Tudose-kabinet december végén elfogadott véleményét hétfőn ismertette az Adevarul című hírportál. A kormány két hajóban evez című cikk szerint a kabinet pozitívan véleményezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett törvénytervezetet, ugyanakkor “elismerte”, hogy az eljárás alkotmányossága vitatható.


A kormány megállapította, hogy a tervezet szerint a parlament “kivételes módon” akar törvénnyel létrehozni egy középiskolát, ám megítélése szerint erre nincs szükség, az oktatási intézmény a szokott módon, miniszteri rendelettel is megalapítható lenne. A kabinet szerint ugyanakkor a parlament beavatkozását olyan ügybe, amely a végrehajtó hatalom hatáskörébe tartozik, alkotmánysértésként is lehet értelmezni.

A dokumentum – az ellenérvek felsorolása után – mégis azt a következtetést fogalmazza meg, hogy a kormány támogatja a törvénytervezet elfogadását a “véleményezésben megfogalmazott megjegyzései és javaslatai figyelembevételével”.


A kormánydokumentum ellentmondásosságának magyarázataképpen az Adevarul felidézte, hogy a törvénytervezet képviselőházi vitáját “vérre menő alkudozás” előzte meg a szociálliberális kormánytöbbség és az RDMSZ között. Az ellenzéki lap szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) vállalta, hogy támogatja a magyar érdekképviselet oktatási tervezeteit, “cserében” pedig az RMDSZ megszavazta az igazságszolgáltatás átszervezését.

A bukaresti képviselőház tavaly december 21-én megszavazta a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, a végső döntést azonban a kétkamarás román parlament szenátusa hivatott meghozni.

A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését egy 2015-ben kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, hogy csak akkor fogja támogatni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ha Bukarest megnyugtatóan rendezi a tanintézet jogi státuszát.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Százezrek tüntettek Rómában a bevándorláspárti, új olasz kormány ellen 

    Százezrek tüntettek Rómában a bevándorláspárti, új olasz kormány ellen 

    Ahogy a magyarországi békemenetre, úgy a Matteo Salvini által meghirdetett Olasz büszkeség napjára is az ország minden szegletéből tízezrek érkeztek az olasz fővárosba, hogy a Giuseppe Conte vezette baloldali olasz kormány, illetve annak migránsbarát intézkedései ellen tüntessenek – számol be a Magyar Nemzet.

  • Új alapokra helyeződhet Magyarország és az IMF kapcsolata

    Új alapokra helyeződhet Magyarország és az IMF kapcsolata

    Új alapokra helyeződhet Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapcsolata a magyar gazdaság fejlődésének köszönhetően – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Washingtonban, miután találkozott Krisztalina Georgievával, az IMF új vezérigazgatójával.

  • Megtörtént az első női űrséta!

    Megtörtént az első női űrséta!

    Először hajtott végre űrsétát kizárólag női űrhajóscsapat pénteken. Jessica Meir és Christina Koch, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két amerikai űrhajósa a csaknem hét órásra nyúlt pénteki űrsétán az állomás akkumulátorait cserélte ki.