2018. október 20., szombat
Vendel

Extra

Mészárlás Rákoskeresztúron – bezárta és éheztette gyilkosa Vivient

Nem először viselkedett agresszíven párjával Cs. Norbert. A férfi a hétvégén végezte ki Rákoskeresztúron volt szerelmét, a 21 éves É. Vivient és új párját, majd végzett magával is.

A gyilkos Monorierdő külterületén, Szárazhegyen élt. Valaha itt, a romos, komfort nélküli sorházi lakásban lakott Viviennel, de nagyon kegyetlenül bánt a lánnyal. Volt, hogy étel nélkül napokra rázárta az ajtót, nem csoda, hogy a lány egy év után szakított vele, ám a férfi később is többször zaklatta, sőt a Zsaru magazin információi szerint egyszer még az ablakán is belőtt. A férfi utána vette magához nagybeteg apját, aki képtelen egyedül ellátni magát. Ő még mindig várja haza a fiát, nem is sejti, hogy Norbert mielőtt eldobta az életét, elvett két másikat.


– Vasárnap hajnali egykor rémülten hívott telefonon a nővérem, hogy Norbi kopog az ajtaján – mondta a Lokálnak Vivien húga, Brigitta. – Aztán egy csattanást hallottam. A nővérem azt kiáltotta: lelőtted? Meghalt? Majd néma csend lett. Vivien segítségért kiabálva kiszaladt a gyerekkel az utcára, de senki nem sietett oda. Norbi utánarohant és lelőtte. A füle mögött érte a találat, végzetesen károsodott az agya. Amikor anyu bement a kórházba elbúcsúzni tőle, én itthon maradtam. Azt szerettem volna, ha az emlékezetemben megmarad annak a mindig vidám, mosolygós lánynak, aki a nővérem volt.

Brigitta szerint a gyilkos korábban csendes, békés embernek tűnt, de volt egy másik élete is, abban kisajátította a nővérét és durván viselkedett vele.


– Két hónapja, hogy Norbi újra megkereste Vivit, akinek már volt egy friss kapcsolata. A nővérem egy üzletben dolgozott eladóként, Norbi a tragédia előtt két héttel záráskor elment érte, berángatta az autójába, és száguldás közben azt ordította, hogy nekimegy a villanyoszlopnak. Vivi az első piros lámpánál kiugrott a kocsiból, de ő visszacibálta, és azzal fenyegette, ha még egyszer megteszi, megöli a családjával együtt. Amikor anya ezt megtudta, felhívta és azt mondta, feljelenti a rendőrségen. Erre Norbi bocsánatot kért tőle és később Vivitől is. Nem sejtettük, hogy a zaklatás tragédiával végződik.

Mint ismert, vasárnap hajnalban a féltékeny Cs. Norbert egy engedély nélkül tartott vadászpuskával lelőtte volt barátnőjét, Vivient és annak új barátját, végül saját maga ellen fordította a fegyvert Rákoskeresztúron, az Újlak utcában. A lánynak volt egy korábbi kapcsolatából született kétéves kislánya, aki szemtanúja volt a gyilkosságoknak. A kis Laurát a nagymamája fogja felnevelni.

Kapcsolódó Cikkek