EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 18., vasárnap
Jenő

Egyéb Pécs

Mozikban a pécsi orvos filmje

Olyan rendhagyó film került a mozikba, amelyet egy Pécsett dolgozó mentőorvos írt és rendezett. Vámos Zoltán főállásban aneszteziológusként és intenzív terápiás orvosként dolgozik, de az ország most mégis filmrendezőként ismerheti meg. A Parázs a szívnek című 93 perces filmet az ország, sőt a Kárpát-medence legnagyobb mozijaiban vetítik január 18-tól.

A Pécsett is dolgozó mentőorvos-filmrendező, Vámos Zoltán kihasználta a város romantikáját. Annyi hellyel és annyi pécsivel fonta össze a film szálait, amennyivel csak lehetett. Forgattak pécsi utcákon, tereken, kocsmában, még a klinikán is. A film egyik főszerepét Szabó Erika (Barátok közt), a másik főszerepet Viktor Balázs (Hacktion) játssza. De a filmben látható még Bezerédi Zoltán, Kertész Péter és Csöre Gábor is.


Vámos Zoltán Szabó Erikával a film bemutatóján (Fotó: Vámos Zoltán Facebook)

A Parázs a szívnek Vámos Zoltán első nagyjátékfilmje. 2015-ben kezdte forgatni 45 millió forintos büdzséből, a pécsi egyetem jelentős támogatásával.

Szerelmes film, temérdek húzónév

A film előzeteséből kiderül, hogy a vígjáték igazából egy olyan szerelmes film, amely középhaladó boldogtalanoknak szól. Két embert ismerhetünk meg a 93 perc alatt, akik bár egymásba szeretnek, útjuk mégis kettéválik. A filmrendező szerint az alkotás a mai kor Peer Gyntje, szerethető formában.


Vámos Zoltán mindig filmrendezőnek készült, de 18 évesen a katonaság miatt választotta az akkor leghosszabb képzést: az orvosit. Így nem sorozták be, és kiélhette forgatás iránti vágyait. Nem utolsósorban pedig elvégezte az orvosit a Pécsi Tudományegyetemen. Kutatási területe egyébként a felnőtt- és gyermekvérnyomás-szabályozás, keringésszabályozás, valamint a súlyos koponyasérülések. Hazai és nemzetközi kutatások szakmai vezetője is.

Rengeteg pécsi helyszín szerepel a filmben

A színházi és filmes szakma iránt vonzódó, orvosira járó Vámos Zoltán 19 éves kora óta forgat. Kisjátékfilmekkel, dokumentumfilmekkel és klippek forgatásával kezdte.

– Talán a Jágók című pedagógiai oktatófilm volt az első olyan, amely hosszú távon is befutott – meséli a kezdeteket Vámos Zoltán.

Számokban

A film 19 helyszínen, 16 nap alatt, 969 csapóval és 18,7 órányi nyersanyaggal készült el. A stáb összesen 64 alkotótárssal dolgozott együtt.

A kirekesztés-ellenesség, a tolerancia kérdéskörét feszegető filmet azóta kötelező tananyagként oktatják még a Magyar Honvédség képzésein is.

A film mint társadalmi küldetés

Vámos Zoltán nevéhez fűződik az Országos Mentőszolgálat Alapítvány újraélesztéssel kapcsolatos kampányfilmje is, amelyet a Valami Amerika 2 szereplőivel forgattak.

– Folyamatosan fejlesztettük a technikánkat, és bővült a stábunk is. Igyekeztünk egyre nagyobb közönségnek dolgozni – mondja Zoltán, aki hétköznapi munkájából is rengeteg ötletet merít.

Vámos Zoltán jelenleg egy új, Ceausescu volt román diktátor gyermekeiről szóló mozifilm forgatókönyvén dolgozik, Schultz Sándorral közösen.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.