EUR: 317,60 Ft
CHF: 280,86 Ft
2019. január 19., szombat
Sára, Márió

Tech

Négy játékban lehet nevezni a V4 Future Sports Festivalra

Szerdától lehet regisztrálni a V4 Future Sports Festivalra, a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) közötti első, pénzdíjas e-sportbajnokságra és -konferenciára.

“V4 Future Sports Festival a magyar e-sportot Európa, sőt a világ térképére felhelyező rendezvény” – mondta az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos, mint a rendezvény egyik szervezője. Hozzátette: a sport digitalizálódása javában zajlik, és az elmúlt évtizedben “gyökeresen átalakította” a sport minden részét.


“Ennek az egésznek az e-sport a zászlóshajója, amely Magyarországon nagy, erős és összetartó közösséget hozott lére” – folytatta Deutsch Tamás. Kiemelte: Magyarországon rendszeresen egymillió ember játszik videojátékkal, az aktív e-sportolók száma pedig a 250 ezret is meghaladja.

“Az e-sport az egyik legnagyobb ütemben fejlődő tevékenység a világon, aki kimarad most ebből, az lemarad” – nyilatkozta.


Az esemény másik szervezője, az Egymillióan a magyar esportért Egyesület elnöke, Bíró Balázs elmondta: a fesztivált két budapesti helyszínen, a BOK Csarnokban és a Körcsarnokban rendezik meg, a konferenciát pedig a Sofitel Budapest Chain Bridge szállodában. Mindkét eseményre ingyenes, de regisztrációhoz kötött a belépés. A fesztivál honlapja, a v4futuresports.eu szerdán (ma) 20 órától lesz elérhető, a nemzeti kvalifikációs versenyekre itt lehet jelentkezni.

“Magyarország első világszínvonalú e-sport tornáján a négy visegrádi ország e-sportolói egyéni és klubcsapat szinten, négy játékban és számos sportágban nevezhetnek” – hangsúlyozta Bíró Balázs. Hozzátette: a területi selejtezőket követően csapatsportágban (League of Legends, Counter-Strike Global Offensive) és egyéniben (Clash Royale, FIFA18) két-két, pénzdíjas versenyben rendeznek döntőket a budapesti fesztiválon. A rendezvényt technológiai újdonságok kiállítása, szimulátorok, robotfoci és drónbemutató, valamint koncertek színesítik.

Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó elárulta: tíz évvel ezelőtt a PC-ről állt át a konzolos játékosok közé, és leginkább az autós szimulátorokat szereti, de a lövöldözős is a kedvencek közé tartozik nála.

“Igazából persze minden jöhet, bár a stratégiai játékokat kevésbé érzem magaménak” – mondta az e-sport társadalmi védnöke, aki szerint egy profi e-sportlónak legalább annyit, ha nem több időt kell gyakorolnia, mint neki a vízben.

“Számomra viszont kikapcsolódásnak tökéletes” – hangsúlyozta Cseh.

A visegrádi négyek közötti első e-sportbajnokságot és -konferenciát március 23-25-én rendezik meg. A “Jövő sportja – a sport jövője” szlogennel induló nemzetközi sportesemény összdíjazása egymillió euró (313 millió forint) lesz.

Kapcsolódó Cikkek

  • A kriptovaluta-bányászati támadások az okosotthonokat is veszélyeztetik

    A kriptovaluta-bányászati támadások az okosotthonokat is veszélyeztetik

    Az idén tovább nő a fertőzött gépek segítségével, a felhasználó tudta és engedélye nélkül végzett (cryptojacking) kriptovaluta-bányászattal összefüggő támadások száma, miközben a kiberbűnözők okoseszközöket és otthoni okosmegoldásokat is felhasználnak majd a bányászfarmok építéséhez – derül ki az ESET IT-biztonsági vállalat 2019-es kiberbiztonsági előrejelzéséből.

  • Már mobilon is bejelenthető a baleseti kár

    Már mobilon is bejelenthető a baleseti kár

    Ha két autós koccant, eddig egymásra néztek: van magánál kárbejelentő? Mostantól erre nincs szükség, mert a Mabisz új mobilalkalmazásán keresztül mind a 13 magyarországi biztosítótársaság elfogadja az online-kárbejelentést.

  • Tűzijáték-mizéria: autóipari fejlesztés óvja meg a kutyákat a szilveszteri őrülettől

    Tűzijáték-mizéria: autóipari fejlesztés óvja meg a kutyákat a szilveszteri őrülettől

    Több tucatnyi megriadt kutya rohant ki a világból a szilveszteri tűzijátékok hanghatásai miatt, sokuk egyenesen a halálba. De hamarosan talán nem lesz minden óévbúcsúztatás legfőbb vitatémája az, kinek van több joga: az ünneplőknek a durrogtatáshoz, vagy az ebeknek az élethez, mert a Ford Edge-ben alkalmazott zajkioltó technológiát az autógyártó-óriás mérnökei beépítették egy kutyaházba – és működik.