EUR: 323,13 Ft
CHF: 281,27 Ft
2018. október 19., péntek
Nándor

Egyéb Eger

Nyitrai Zsolt: Folytatódik a fejlődés

Az eddig elért eredményekről, helyi és országos sikerekről, fejlesztésekről, valamint az év legnagyobb feladatairól beszélt lapunknak Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger országgyűlési képviselője. 

– Melyek voltak az elmúlt év legfontosabb pillanatai?


– Helyben az a döntés jelentette a legnagyobb sikert, hogy hosszú évtizedek után végre elkezdődött az Egert az autópályával összekötő M25-ös út építése. A másik nagy pillanat az volt, amikor kiderült, hogy 2,3 millió honfitársunk küldte vissza a Nemzeti Konzultáció kérdőívét s mondott véleményt az illegális migrációról és a Soros-tervről. Eddig még soha nem tapasztaltunk ekkora aktivitást, ez a szám rekordot jelent. Mindez nem véletlen, hiszen jelzi: hazánk, Európa és a világ egyik legnagyobb problémájáról kérdeztük meg az embereket. A Fidesz mindig is fontosnak tartotta a párbeszédet a választókkal, ezt tette ellenzékben is. Ez a téma pedig nagyon fontos, mert sok területet érint: így elsősorban az ország biztonságát és nyugalmát, a szociális rendszerünket, valamint a munkaerőpiacunkat. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki részt vett ezen a konzultáción!

Az M25-ös elkerülőút építésének alapköletételén

 

– A 2017-ben bevezetett új intézkedések közül melyeket tart a legjelentősebbnek?


– A minimálbér 8, a szakmunkás-minimálbér 12 százalékos emelését, a felsőoktatásban, a rendészeti szerveknél, az egészségügyben végrehajtott béremeléseket, valamint az internet áfájának 27-ről 5 százalékra történő csökkentését említeném először. Mindeközben most első alkalommal nyugdíjprémiumot is kapott kétmagyar millió nyugdíjas, a munkanélküliség pedig soha nem látott mértékben csökkent (3,8 százalékra) hazánkban és Heves megyében is.

– Szólna néhány szót az egri kórházi nagyberuházásról?

– Nagy küzdelmek árán, sok nehézség után sikerült átadni a beruházást, és minden esélyünk megvan arra, hogy a fejlesztés folytatódjon. Külön köszönöm a kórház dolgozóinak a támogatását, akik nagy türelemmel végezték munkájukat az átalakítás idején is.

– Miként vélekedik a térség településeinek fejlesztéséről?

– A térség 27 településén a polgármesterek a lakossággal egyeztetve meghatározták, milyen fejlesztésekre van szükség az adott helyen. A TOP-pályázatoknak köszönhetően szinte mindenhol pozitívan bírálták el a kérelmüket, s van, ahol már elkezdődtek a fejlesztés munkálatai. Megemlíthetem a bervai ipartelep történelmi léptékű fejlesztését Felsőtárkányban, az Eger–Egerszalók kerékpárutat, a Szentmarjay-stadion atlétikai pályájának átadását valamint a hamarosan elkészülő lelátókat és kiegészítő létesítményeket is. Megjegyezném, hogy képviselői munkámról évente beszámolót jelentetek meg, amely eljut a választókerület minden háztartásába, mert úgy érzem: minden évben és nem csupán a ciklus végén kell számot adni a választóknak az elvégzett munkáról.

– Mi lesz az esztendő két legfontosabb feladata?

– Az egyik az egri infrastrukturális fejlesztés második üteme, amely új körforgalmak, illetve utak, járdák, hídelemek felújítását jelenti. A másik nagy feladat annak a célnak az elérése lesz, hogy Eger kiemelt turisztikai régió legyen, ami rengeteg új lehetőséget teremthet az itt élő emberek, vállalkozások számára. Célunk az is, hogy Eger bekerüljön az Európa Kulturális Fővárosa pályázat második fordulójába, s végül mi legyünk a győztesek!

Kapcsolódó Cikkek