EUR: 326,31 Ft
CHF: 283,55 Ft
2018. június 21., csütörtök
Alajos, Leila

Belföld

Orbán: Magyarország kiáll Lengyelország mellett

A Varsóval szemben indított uniós eljárás jogtalan, Magyarország ebben az ügyben kiáll Lengyelország mellett – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TVP lengyel közszolgálati televízióban szerda este sugárzott interjúban.

Az uniós alapszerződés hetes cikkelye szerinti eljárásra vonatkozó kérdésre válaszolva Orbán Viktor kijelentette: Lengyelországot igazságtalanság érte. Úgy vélekedett, hogy a magyar kiállás nemcsak a lengyel-magyar barátság kérdése, hanem közép-európai érdek is.


Ha ma megtesznek valamit Lengyelországgal, azt holnap megtehetik egy másik országgal is – magyarázta.

A Brüsszel és Varsó közötti vita mögött az áll, hogy a térségünk az utóbbi években “jelentős szereplővé vált az európai színtéren” – hangsúlyozta a miniszterelnök.


A közép-európai államok elvárják, hogy legalább annyi befolyásuk legyen a közös európai ügyekre, mint amennyivel hozzájárulnak Európa gazdasági fejlődéséhez – jelentette ki Orbán Viktor. Márpedig a V4-ek stabilizáló szerepet játszanak Európában, nélkülünk az európai gazdaság sokkal gyengébb lenne – tette hozzá.

A miniszterelnök szerint az uniós-lengyel vita mögött az húzódik meg, hogy a magukat fejlettebbnek tartó nyugati tagállamok hogyan viszonyulnak ahhoz az új helyzethez, hogy az unió centruma keleti irányba tolódott: korábban a német-francia együttműködésen múlt az európai politika, most már van egy német-V4 együttműködés. A Lengyelországgal szembeni fellépés mögött az is ott húzódik, hogy ezzel az új helyzettel még nem barátkoztak meg – jelentette ki a magyar kormányfő.

Az EU-n belüli vitákkal kapcsolatban megjegyezte: mindig tárgyalni kell, akkor is, ha kevés az esély – hangsúlyozta. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az EU 28 tagállama nem egyformán látja a világot. Míg – főleg nyugaton – egyes tagállamok egy posztkeresztény vagy posztnemzeti korszakba szeretnének belépni, addig mi ragaszkodunk gyökereinkhez. Ezért gondolkodunk másképp a bevándorlásról is – mondta.

Az a kérdés, hogy lehetünk-e egy közösségen belül, ha ilyen különbözően látjuk a világot. Szerintem lehetünk – jelentette ki a miniszterelnök.

Erős Európát akarunk, de ehhez tiszteletben kell tartani egymás véleményét. Mi sem akarjuk meggyőzni a nyugatiakat, de nekik is hagyniuk kell, hogy megmaradjunk kereszténynek, lengyelnek, magyarnak – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Semmiképpen sem lehet összekötni az uniós költségvetést semmilyen jogállami eljárással – mondta a következő uniós költségvetési keretre vonatkozó kérdésre.

A kormányfő kijelentette: a közép-európai országok nem koldulnak. A kohéziós alapok révén térségünkbe érkező pénz nagy része visszakerül azokhoz, akik adták. A kohéziós politikával mindenki jól jár. Az is, aki adja és az is, aki használja. Ez német és francia érdek is, ők keresnek rajtunk – fejtette ki.

Kihasználatlan lehetőségek is vannak a lengyel-magyar együttműködésben, ezért csak magunknak tehetünk szemrehányást – hangsúlyozta.

A kereskedelmi együttműködés szépen fejlődik. De történelmi lemaradásban vagyunk infrastrukturális beruházásokkal – tette hozzá. Meg kell felezni a menetidőt vasúton Varsó és Budapest között, autópályát kell építeni, fejlesztésekre van szükség az energiaszektorban – sorolta. Magyarország szempontjából létkérdésének nevezte a lengyelországi cseppfolyósított gázkikötő elérését lehetővé tevő gázszállító hálózat kiépítését.

A migrációval kapcsolatos kérdésre válaszolva a kormányfő kijelentette: Magyarország meg fogja védeni déli határát a jövőben is, határai nélkül Magyarország olyan lenne, mint a tojás a héja nélkül.

A magyar határ egyben az egész Európai határa – tette hozzá. Néha úgy érezzük, hogy mintha valaki hátba lőne minket miközben, egész Európát védjük – reagált az uniós bírálatokra Orbán Viktor a lengyel közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

Szinte soha nem volt annyira szoros a magyar-lengyel együttműködés, mint most

Szinte soha nem volt annyira szoros a magyar-lengyel együttműködés, mint napjainkban – hangsúlyozta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön reggel.

Kiemelte: a két országnak hasonlóan kedvező a gazdasági helyzete, ugyanazon kihívások előtt állnak, ugyanakkor az Európai Unióban példa nélküli politikai stabilitásban működnek.

A bolgár uniós soros elnöki periódus legfőbb kérdéseinek egyike a betelepítési kvóták ügye lesz – mondta, hozzátéve, hogy a visegrádi négyek dél-európai államokkal – például a tavasszal parlamenti választás elé néző Olaszországgal – kiegészülve többségbe kerülhetnek kvótaügyben a francia-német tengellyel szemben.

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek