2019. október 15., kedd
Teréz

Belföld

Rongálás miatt vették el Rékasi Zsigmond laptopját

Bár a balliberális média azt hangoztatja, hogy az egy héttel ezelőtti tüntetésen való részvétel miatt foglalta le a rendőrség Rékasi Zsigmond számítógépeit, ez azonban nem így van. Az igazság sokkal prózaibb, az egykori színészházaspár, Rékasi Károly és Détár Enikó fiának laptopját azért kobozták el, mert egy rongálási ügyben – graffitizés – folytat eljárást a hatóság -írja a PestiSrácok.hu.

Nem az egy héttel ezelőtti, különösebb következményeket egyébként sem okozó diáktüntetés, hanem egy rongálás miatt indított büntetőeljárás miatt foglalta le a rendőrség csütörtökön Budakeszin Rékasi Zsigmond számítógépeit – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben a nyomozás október elején kezdődött, és az nincs semmilyen összefüggésben a múlt heti demonstrációval.


A színészházaspár gyermeke azonban egész másként számolt be a történetről.

Rékasi Zsigmond megrázó erejűnek szánt beszámolójában adta a világ tudtára, hogy a rendőrök „külön megvárták, hogy édesanyja egyedül legyen a lakásukban, és akkor törtek rá Détár Enikőre”.  A fiatalember hozzátette: „Felháborító, ami ebben az országban megy, Tenni kell az elnyomó rezsim ellen. Nem fogom hagyni magam.” – írja a PestiSrácok.hu.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Kormánypárti sikerek Budapesten

    Kormánypárti sikerek Budapesten

    A nyolcadik önkormányzati választáson a 23 fővárosi kerület közül tizennégyben ellenzéki, hétben kormánypárti  kettőben pedig a kormánypártok által támogatott független polgármesterjelölt nyert.

  • Holnaptól már nem lesz a Fidesz tagja Borkai Zsolt

    Holnaptól már nem lesz a Fidesz tagja Borkai Zsolt

    A külföldön tartózkodó Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kérésére Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke és Kubatov Gábor alelnök budapesti konzultációra hívta Borkai Zsoltot, a botrányba keveredett, ám vasárnap újraválasztott győri polgármestert.

  • Elgázolt egy embert a vonat Nyírbogdánynál

    Elgázolt egy embert a vonat Nyírbogdánynál

    Elgázolt egy embert a Záhonyból Ceglédre tartó vonat Nyírbogdánynál, emiatt 10-15 perccel nőhet a menetidő Nyíregyháza és Záhony között – írta a Mávinform hétfő kora este a honlapján.