2018. augusztus 22., szerda
Menyhért, Mirjam

Egyéb Dunaújváros

Szerencsés pontmentés Kaposváron

Kaposvárra látogatott a DUE DSE NB II-es pingpongcsapata. A mérkőzés nem várt izgalmakat és drámai végjátékot hozott.

Ritka az a mérkőzés, amikor egy váratlan döntetlennek mindkét fél őszintén tud örülni. A Dunaújvárosi Egyetem esélyesként utazott a somogyi megyeszékhelyre, a mérkőzés azonban gyorsan rémálomba fordult a vendégek számára. A két párossal indultak a mérkőzések. Az egyetem Ármos–Nemes, Varga–Makk felállásban próbálkozott. A beírás azonban nem kedvezett, és a mérkőzésen sem akart megjönni az eredmény. A szerencse is elpártolt az egyetemiektől, valahogy minden próbálkozás eredménytelennek bizonyult, a Kaposvár csapata pedig kiválóan használta ki lehetőségeit. A párosok így hazai győzelmeket hoztak, 2:0. Ennél az állásnál a vezető csapat már többnyire bátrabban is kezd el játszani, ami külön megnehezíti az egyenlítést, de a pechszéria itt nem állt meg.


Először Makk Benedek szenvedett váratlan vereséget, majd Varga sérült le az első mérkőzés alatt, így a feladott mérkőzésekkel azonnal 9:3-ra ugrott az eredményjelző, ami minimum egy garantált döntetlent jelentett a hazaiaknak. Ennél az állásnál már csak a tisztes helytállást lehetett elvárni az újvárosi csapattól. Ez egészen jól sikerült is. Nemes Vince őszi formáját átmentve hibátlan napot produkált, Makk is magához tért, Ármos is behúzott egy mérkőzést, amikor elérkezett az utolsó meccs. Az eredmény 9:8 a hazaiaknak. Ármos simán hozta az első két szettet, de a hazai Major Ferenc nyerte a következő kettőt, így a döntő szett kezdődött. A végjátékot Ármos bírta jobban fejben, végig vezetve, mondhatni simán behúzta a döntő szettet, döntetlenre mentve a fordulót.

Végeredmény: Kaposvári AC–Dunaújvárosi Egyetem DSE 9:9 (nyertek: Nemes Vince: 4, Makk Benedek: 3, Ármos József: 2).


– Nem sikerült jól a felkészülés, sőt négyünk közül hárman szinte felkészülés nélkül jöttünk Kaposvárra. Hosszú volt az őszi szezon, nagyon sokat kivett belőlünk, szükségünk volt a téli pihenőre. Sajnos az első forduló előtti időszakban munka és sérülés is hátráltatta a felkészülést, így számunkra nem volt váratlan a döcögős évkezdet. Most egy hónap pihenés vár ránk, ennek nagyon örülünk. Megpróbáljuk felvenni a fonalat, és bízunk benne, hogy a sérülések is gyógyulnak. A következő fordulóban Nagykanizsára utazunk, ott már százszázalékos teljesítményt várok a csapattól – mondta el Ármos József csapatvezető.

Kapcsolódó Cikkek