EUR: 323,13 Ft
CHF: 286,40 Ft
2018. augusztus 16., csütörtök
Ábrahám

Sport

Szívesen játszana Beckham klubjában Messi – Videó!

Lionel Messi szívesen játszana David Beckham újonnan alapított labdarúgócsapatában az Egyesült Államokban.

Mint ismeretes David Beckham hétfőn bemutatta az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) legújabb csapatát, amely székhelye Miamiban lesz.


– A küldetésünk, hogy MLS-csapatot hozzunk Miamiba, befejeződött. A célunk egyszerű lesz: mindig arra fogunk törekedni, hogy a szurkolóink büszkék legyenek ránk, és öröm legyen kijárni a stadionunkba – mondta az angol válogatott egykori csapatkapitánya.

Bár az új csapatnak egyelőre nincs neve és címere, de Beckham szerint az első hivatalos mérkőzését 2020-ban játszhatja a csapat, addig ugyanis elkészülhet a stadionjuk is, amely 225 millió dollárból (56 milliárd forint) épül majd meg és 25 ezer fő befogadására lesz képes.


Természetes a bejelentést követően felrobbant az internet, sztárok egész hadserege gratulált a Real Madrid egykori középpályásának. A gratulációk sorát Lionel Messi, az FC Barcelona argentin támadója nyitotta.

– Először is gratulálok. Sok sikert kívánok az új projektedhez és az új szerepkörhöz, amit betöltesz. Ki tudja, talán pár év múlva rám csöröghetsz és akkor oda igazolok – fogalmazott Messi utalva arra, hogy akár játszana is Miamiban.

Messi egyébként a Barcelonában 500 ezer fontot (167 millió forint) keres hetente és a kivásárlási ára 626 millió font (220 milliárd forint), tehát Beckham mélyen a zsebébe kell nyúljon, hogy leigazolja az argentin zsenit.

Nem csak Messi játszana a floridai városban, Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok atléta is szívesen csatlakozna a csapathoz.

Beckhamnek gratulált még Tom Brady a New England Patriots amerikai-futballistája, Serena Williams huszonháromszor Grand-Slam bajnok teniszezőnő, Jay-Z, Will Smith és Neymar is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Fiatal tekésekkel erősített a Szeged

    Fiatal tekésekkel erősített a Szeged

    Egy távozó és három fiatal érkező az Alabárdos Szegedi TE keretében! A Tisza-partiak férfi tekecsapatától a bajnoki szünetben Fehér Béla eligazolt Nyíregyházára, de az együttes gerince egyben maradt – tudtuk meg Karsai Ferenctől, az Alabárdos Szegedi TE elnökétől.

  • Bacsa Péterre már a birkózó vb előtt komoly megméretés vár

    Bacsa Péterre már a birkózó vb előtt komoly megméretés vár

    Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség  alelnöke számára nem csupán a rendezés sikere és a hazai versenyzők eredményessége fontos az októberi budapesti világbajnokságon, ugyanis a magyar fővárosban választanak majd új tagokat a nemzetközi szövetség vezető testületébe, melybe ő is pályázik.

  • Messi lemondta a válogatottságot

    Messi lemondta a válogatottságot

    Lionel Messi ideiglenesen lemondta a válogatottságot: az ötszörös aranylabdás labdarúgó idén nem lép pályára az argentin együttesben.