2019. január 16., szerda
Gusztáv

Belföld

Terry Black: Vona Gábor biztosan biszexuális

Terry Black felállt a bíroságon és nehezményezte hogy Vona Gábor miért nem jelent meg a tárgyaláson azzal kapcsolatban, hogy nyilatkozzon arról, hogy nem igaz, amit korábban Terry Black és Amanda Elstak állított róla, miszerint Vona az ő köreikbe járt, melegpartikon vett részt. 

Amanda Elstak csak tanúként vett részt a tárgyaláson, így nem szólalhatott fel, de Terry Black igen, mikor is a következőket mondta:


“Vona Gábor biztosan biszexuális, de még az is lehet, hogy meleg, de bi biztosan! Miért nem jött el, hogy szembenézzen velem, vagy Amandával” – írja a ripost.hu

A portál elmondása szerint Terry felszólalását követően Amandára nézett aki bólogatva helyeselt szavaira.

Terry Black továbbra is tarja a véleményét és kiáll mellette, csakúgy mint Amanda.

Mint arról korábban beszámoltunk, a transzveszita előadóművész véleménye szerint többször találkozott a Jobbik elnökével.

Vona Gábor úrral a Lokál nevű bárban találkoztam először Budapesten a Kertész utcában – mondta a TV2-nek a transzvesztita Amanda Elstak, aki hetente, kéthetente találkozott annak idején a Jobbik elnökével.

Kapcsolódó Cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Balliberális párttá vált a Jobbik

    Balliberális párttá vált a Jobbik

    Páros lábbal szállt bele Gyöngyösi Mártonba, volt pártja elnök-helyettesébe és az őt védő Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterbe Volner János, a Jobbikból a Mi Hazánk Mozgalomba igazolt képviselő.

  • 23-24 százalékkal bővült az építőipar 2018-ban

    23-24 százalékkal bővült az építőipar 2018-ban

    Vélhetően 23-24 százalékkal bővült az építőipar teljesítménye 2018-ban az előző év azonos időszakához képest – kommentálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által az építőipar novemberi teljesítményéről kedden kiadott jelentést.

  • Felfüggesztett börtönre ítélték a védett lepkékre vadászó cseheket

    Felfüggesztett börtönre ítélték a védett lepkékre vadászó cseheket

    Természetkárosítás miatt jogerősen egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Berettyóújfalui Járásbíróság kedden azt a négy cseh állampolgárt, aki 2017 szeptemberében fokozottan védett szikibagolylepkékre vadászott a biharsági tájvédelmi körzetben – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.