EUR: 322,77 Ft
CHF: 281,53 Ft
2018. október 20., szombat
Vendel

Külföld

Tovább erősödhetnek az ausztrál-magyar gazdasági kapcsolatok

Erősödtek az ausztrál-magyar kapcsolatok, és ennek üteme a következő időszakban tovább gyorsulhat – összegezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Steven Ciobo, Ausztrália kereskedelemért, turizmusért és beruházásokért felelős miniszterével folytatott találkozóján.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleménye szerint a tárcavezető pénteken hivatalában fogadta az ausztrál minisztert.


A megbeszélésen a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat ismertetve Varga Mihály elmondta: a jelentős földrajzi távolság ellenére Ausztrália fontos gazdasági partnere Magyarországnak, a kétoldalú áruforgalom a tavalyi év első 10 hónapjában megközelítette a 400 millió dollárt, ami 4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az Ausztráliából Magyarországra érkező tőkebefektetések összege meghaladja a 22 millió dollárt – tette hozzá a miniszter.

A találkozón ismertette a magyarországi befektetési lehetőségeket is, kiemelve az Európai Unióban (EU) legalacsonyabb, egyszámjegyű társasági adót, a csökkenő munkáltatói járulékokat, az uniós átlag feletti gazdasági növekedést. Emellett rámutatott arra, hogy a hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően Magyarországon jelentős béremelkedés valósult meg, kedvező hatást gyakorolva a fogyasztásra.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok bővítésében az egészségügy, a biotechnológia, valamint a járműipar és elektronika területén működő innovatív magyar cégek mellett fontos szerep juthat az Ausztráliában élő magyar diaszpórának is, amely az ausztrál társadalom megbecsült és fontos része.

A találkozón a felek egyetértettek abban, hogy az orvosi technológia és a gyógyszeripar területén működő nemzetközileg elismert magyar cégeknek jó lehetőségeket kínál az ausztrál piac, amit jól mutat a sikeres magyar részvétel Ausztrália egyik legnagyobb egészségipari szakkiállításán – olvasható a minisztérium közleményében.

Kapcsolódó Cikkek