EUR: 324,94 Ft
CHF: 281,79 Ft
2018. június 24., vasárnap
Iván

Belföld

Üldözési mániája lehet a hódmezővásárhelyi ellenzéki jelöltnek

A hódmezővásárhelyi polgármester választáson induló, a Gyurcsány Ferenc és az MSZP által támogatott Márki-Zay Péter folyamatosan hazudozott. Azt állítja, hogy miután bejelentette indulását, kamerákat telepítettek környékére azért, hogy megfigyeljék – írja az Origo.

Ez viszont egy hatalmas nagy hazugság. Egy minimális utánajárás után hamar kiderült volna az ellenzéki lakájmédia számára is, hogy a most telepített kamerákról már majdnem egy évvel ezelőtt döntöttek, csupán csak a Közbeszerzési Értesítésre kellett volna egy pillantást vetni.


A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson induló, Gyurcsány és az MSZP által támogatott jelölt folyamatosan hazudik, nyilatkozatai pedig komoly üldözési mániáról tesznek tanúbizonyságot. A baloldal jelöltjének állítása ugyanis könnyedén, percek alatt cáfolható – írja a lap.

Márki-Zay Péter legutóbb azt állította, hogy az utcájában azért helyeztek el térfigyelő kamerát, hogy azon keresztül őt figyeljék meg, mert december végén bejelentette az indulását az időközi választáson. A probléma ezzel csupán csak az, hogy a kamerák telepítéséről már 2017 elején lefolytatta a közbeszerzési eljárást Hódmezővásárhely.


A Közbeszerzési Hatóság oldalán nyilvánosan elérhető dokumentumokban szerepel, hogy a város 2017. február elején megkötötte a szerződést a kamerák telepítésére, ez a szerződés pedig tartalmazza az érintett utcában történő kamera telepítését is.

Összességében a kivitelezés (január végén befejeződő) végrehajtása alatt a következő utcákba kerülnek kamerák: 

  • Oldalkosár utca
  • Kertváros városrész (Hóvirág utca, Ipoly utca, Móricz Zsigmond utca)
  • Kálvin János tér (Bethlen István utca, Petőfi utca)
  • Vöröskereszt utca
  • Bercsényi u.- Kinizsi utca
  • Teleki – Pálffy – Dr. Rapcsák András utcák

A kamerákat oda helyezik ki, ahova a rendőrség kéri. A kamerarendszert a rendőrségre kötik be, az önkormányzatnak lehetősége sincs a megtekintésére. Egyébként a közbiztonsági térfigyelő kamerarendszer kiépítésének kezdete óta egy évtized alatt szinte nullára csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma azokon a területeken ahol van kamera.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Szájer: Brüsszel nyolc éve támadja rágalmakkal Magyarországot

    Szájer: Brüsszel nyolc éve támadja rágalmakkal Magyarországot

    Szájer József fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő óriási eredménynek tartja, hogy Olaszország a sarkára állt és véget vetett a tengerből kimentett bevándorlók befogadásának, amivel azt az üzenetet küldik az Afrikából és Ázsiából útra kelni akaróknak, hogy Európában vége a gazdasági bevándorlókat tárt karokkal váró politikának.

  • Ez lett az év szava 2017-ben

    Ez lett az év szava 2017-ben

    A Budapesten üzemeltetett közbringarendszer nevének mozaikszava, a Bubi lett a tavalyi év szava a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) munkatársai és szakmai partnerei véleménye alapján – közölte Minya Károly nyelvész szombaton este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Széphalmon.