2018. augusztus 20., hétfő
István

Belföld

Kiakadtak a jobbikosok! Vona az iszlámot élteti

Vona Gábor, a Jobbik elnöke lassan le sem tagadhatja, hogy igenis szimpatizál az iszlámmal. A hirado.hu szerint Vona már a 2011-ben megjelent önéletrajzi könyvében is arról írt, hogy szerinte az emberiség tradicionális kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt.

„Ma az emberiség tradicionális – a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő – kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt. Sikere vagy kudarca nem az iszlám és Amerika/Izrael viszonylatában, hanem az emberiség szempontjából lényeges számomra. Amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem. És nem lesz happy end…” – fogalmazott Vona a Született augusztus 20-án című könyvében.


Nem ez volt Vona első iszlámot éltető megnyilvánulása. A múlt héten a mandiner.hu tett közzé egy videófelvételt, amelyen Vona muszlim közösség előtt tett hitett Allah mellett.

„Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak és senkitől nem félnek, csakis Allahtól” – mondta Vona, mire muszlim közönsége üdvrivalgásban tört ki. Egy másik, szintén a Mandiner által nyilvánosságra hozott felvételen pedig így fogalmaz: „Én azt mondtam, inkább vegyetek példát a türk népekről és vegyetek példát az iszlám emberekről. Egy cikkben meg is írtam, amiért nagyon sok kritikát kaptam, hogy a globalizmus sötétségében ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár.”


Ezek a kijelentések alaposan kiverték a biztosítékot nemcsak a párt szimpatizánsai, de a vezetői közt is. A faktor.hu szerint több párttag is azt követeli, hogy váltsák le Vonát és helyette Volner János alelnök és frakcióvezető vezesse a párt listáját az április 8-i országgyűlési választáson. A portál szerint sokan hinni sem akartak a fülüknek, csak a felvételek többszöri lejátszása győzte meg őket arról, hogy a pártelnök valóban az iszlám hitet, sőt magát Allahot élteti.

– Szégyelljük magunkat helyette is! Gábor, úgy látszik, még az Egri csillagokat sem olvasta, Dobó István és Gárdonyi Géza foroghat a sírjában – mondják a párt ma még névtelenséget kérő vezetői és szimpatizánsai a faktor.hu szerint.

Vona párton belüli ellenlábasai még keményebben fogalmaznak. Szerintük a pártelnök Allah és az iszlám melletti elköteleződéssel lényegében rátámadt a Jobbikra, ezért a lehető leghamarabb félre kell állítani. A párt egyre csökkenő esélyeit ugyanis tovább rombolja a szimpatizánsokat végleg összezavaró iszlamista kijelentésekkel. Nem indulhat a párt egy olyan országos listával a választásokon, amelyet Vona vezet.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Sikeres volt a nyári szabadtéri színházi szezon

    Sikeres volt a nyári szabadtéri színházi szezon

    Büszkék lehetünk itt Közép-Európában, mert szinte egyedülálló mennyiségű nyári szabadtéri színházat működtetünk és egyedülálló mennyiségű új produkcióval vártuk a magyar családokat és a külföldről Magyarországra látogató vendégeket – értékelte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a nyári szabadtéri színházi szezont vasárnap Szarvason.

  • Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

    Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

    Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, hétfő reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.