EUR: 322,77 Ft
CHF: 281,53 Ft
2018. október 20., szombat
Vendel

Életmód

Zöldséges karcsúsítás az ünnepek után

Ha már besokalltunk az ünnepek alatti húsdömpingtől, akkor vegyük elő a zöldségeket. Alacsony kalóriatartalmuk miatt a karcsúsító étrendbe is könnyen beilleszthetők.

Céklapüré
Hozzávalók: 2 cékla, 2 cm torma, 3 ek. olívaolaj, só, bors ízlés szerint


Elkészítés: A céklákat alaposan mossuk meg, majd héjastul csomagoljuk be egyesével alufóliába úgy, hogy előtte egy pár csepp olajat csurgatunk a gumókra. 220 fokra előmelegített sütőben süssük addig, amíg megpuhul. Miután kivettük a céklát a sütőből, várjuk meg, hogy kihűljön, majd hámozzuk meg, utána vágjuk nagyobb darabokra. A tormát is hámozzuk meg, reszeljük le, és a céklával, valamint 1-2 ek. olajjal turmixoljuk össze. A krémet fűszerezzük ízlés szerint.

Profimedia, Digifoodstock

 

 

 

Kakukkfüves tócsi


Hozzávalók: 60 dkg burgonya, 1 fej hagyma, 4 ág kakukkfű, 1 csipet őrölt kömény, 2 dl olaj, 1-2 szál snidling, frissen őrölt bors, só

Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk és durvára reszeljük. Hozzáadjuk a felszeletelt hagymát, 2 ág kakukkfű leveleit és a köményt. Megsózzuk, megborsozzuk, majd alaposan összeforgatjuk. Az olajat felforrósítjuk. Kanállal kis halmokat adagolunk bele a burgonyás masszából, azokat kissé összelapítjuk, mindkét oldalukon aranyszínűre sütjük, majd papírtörlőre szedjük. Forrón tálaljuk. 

Sütőtökrizottó

Hozzávalók: 1/2 sütőtök megpucolva, felkockázva, 200 g rizottórizs, 1,5 l alaplé, 1 dl fehérbor, 1 db közepes hagyma apróra vágva, 2 púpozott ek. reszelt parmezánsajt + 2 ek. a tálaláshoz, 4 ek. olívaolaj, 2 ek. vaj (hideg),
só, bors ízlés szerint

Elkészítés:  A kockákra vágott sütőtököt forgassuk össze egy kevés olívaolajjal, majd sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 30 percig, amíg megpuhul. Közben készítsünk 1,5 liter alaplevet, amit folyamatosan tartsunk forrón. A rizottókészítésnél nagyon fontos, hogy az alaplé mindig forró legyen. Olívaolajon dinszteljük meg az apróra vágott hagymát, majd öntsük rá a rizst, és folyamatos kevergetés mellett pirítsuk üvegesre. Ekkor tegyünk rá 1 ek. vajat, majd jöhet rá körülbelül 1 dl fehérbor. Amikor a fehérbor elfőtt, kezdjük el hozzáadagolni az alaplevet. Ezt addig ismételjük, amíg a rizs nem lesz mállósan puha, de már nem is kemény. Keverjük bele a sült sütőtököt. Sózzuk, borsozzuk, vegyük le a tűzről, keverjünk hozzá 1 ek. hideg vajat és 1-2 ek. reszelt parmezánt.

Profimedia, Alamy

Kapcsolódó Cikkek

  • Mérgező is lehet a dísztök

    Mérgező is lehet a dísztök

    A tökfélék családjába tartozó fajok közül nem mindegyik ehető, a dekorációs célra szánt dísztökök toxikus vegyületeket tartalmaznak, ezért fogyasztásuk már kis mennyiségben is komoly, kellemetlen tüneteket okoznak: gyomorgörcsöt, hányást, hasmenést, kiszáradást – figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

  • A Pignon menü története

    A Pignon menü története

    A Thália Színházban a Legyen férfi, Monsieur Pignon! című előadás szereplői, Pindroch Csaba és Gubás Gabi tehetségüket a tűzhely mellett is bizonyíthatták, hiszen Ferencz Gábornak, a Sophie séfjének dolgoztak a keze alá.