2018. október 19., péntek
Nándor

Egyéb Tapolca

A turizmus Sümeg jövőjének záloga

Évről évre több turista érkezik Sümegre. A 60-as, 70-es évek poros kisvárosa mára Veszprém megye és a Balaton-felvidék kiemelt turisztikai célpontjává vált. A látogatók már nemcsak a várat keresik fel, hanem a püspöki palotát, az alsó templomot a Maulbertsch-freskókkal és a ferences kegytemplomot is.

A számok magukért beszélnek: a dunántúli vendégéjszakák száma az elmúlt hat évben Sümegen emelkedett a legnagyobb mértékben. A robbanásszerű fejlődés elsősorban a felújított vár megnyitásának köszönhető, de ez önmagában még kevés lenne. Új attrakciók és színvonalas rendezvények is kellettek ahhoz, hogy most már a szálláshelyek számát is muszáj növelni a településen.


– A fellendülés három évtizede tart, de 2010 óta igazán látványos – mondta a Lokálnak Sümeg polgármestere. Végh László szerint a környékre látogatók már nemcsak strandolni akarnak, hanem kirándulni is, egyórás távolságban felfedezni a vidék ezer természeti kincsét – például Sümeget, ami a Balaton kapujában áll.

– Az önkormányzat régóta foglalkozik a belváros fejlesztésével, de a legnagyobb előrelépés az elmúlt három évben történt – fogalmazott a polgármester. A püspöki palota felújítására készített tervek annyira megtetszettek a kormánynak, hogy megemelte a támogatás eredeti, 1,5 milliárd forintos összegét. A munka áprilisban megkezdődik. – Sok tennivalónk van még. Több szálláshelyre van például szükség, akár egy négycsillagos szállodára is – tette hozzá Végh László. Kiemelte, hogy nívós programokkal is igyekeznek a városba csábítani a turistákat. Példaként említette a Gesztenye Fesztivált és a Himfy Szüretet, amelyekre az ország másik végéből is sokan ellátogatnak.


A várat és a Hotel Kapitányt működtető Papp családot is a vendégek számának növekedése indította arra, hogy elinduljon a Kisfaludy Program pályázatán.

– Új épületbe költöztettük a kocsimúzeumunkat, és mivel a személyzetünk főként helyi kollégákból áll, felszabadult a munkásszállásunk is. A kettőben összesen 25 szobát tudnánk kialakítani. Egy panziót szeretnénk nyitni, háromcsillagos szolgáltatásokkal, amire komoly igény van – vázolta terveit Papp Imre várkapitány, a Hotel Kapitány tulajdonosa.

Ezzel a fejlesztéssel húsz munkahelyet teremtenének, ezért a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke is nagyon bízik a sümegi pályázat sikerében. – Ez egy nagyon egyszerű támogatási forma, nem igényel pályázatírói szaktudást. Az önrész alacsony és olyan fejlesztésre ad lehetőséget a turizmusban, amilyenre még nem volt példa – fogalmazott Fenyvesi Zoltán. Hozzáfűzte: nagy szerencse, hogy Sümeg a közelmúltban bekerült a Balatoni Kiemelt Turisztikai Régióba, és így élhet a lehetőséggel. – Sümeg adóbevételeinek jó része már most is az idegenforgalomból származik. Ezekkel a tervezett fejlesztésekkel elérhetjük, hogy ez az ágazat hosszú távra biztosítsa a város megélhetését, sőt gyarapodását – mondta az alelnök.

Kapcsolódó Cikkek