2018. február 20., kedd
Aladár, Álmos

Sport

Atyaég, de nagy meccs lesz ez!

Akár előrehozott döntőnek is beillene a ma esti Real Madrid–Paris Saint-Germain mérkőzés a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Mivel a spanyolok már csak ebben a sorozatban reménykedhetnek győzelemben, Neymarék ellen tudásuk legjavát kell nyújtaniuk a pályán.

– A Bajnokok Ligája-himnusz átváltoztatja a Real Madridot. Nagyszerű csapat a körülményektől függetlenül, ebben a sorozatban mindig a legjobbját nyújtja, teljesen máshogy áll a meccsekhez, mint a bajnokságban – vélekedik egykori csapatáról Ángel Di María, a PSG sztárja.


Van igazság abban, amit az argentin futballista mond, hiszen a Real Madrid már csak a BL-t nyerheti meg, ugyanis a La Ligában 17 pont a hátránya a listavezető Barcelonával szemben, míg a Király Kupában már a negyeddöntőben búcsúzott. Kiegyenlített összecsapásra számíthatunk: a címvédő 17 hazai európai kupamérkőzés óta veretlen, most azonban az a PSG utazik hozzá, amely a csoportkörben rekordot jelentő 25 gólt szerzett. Ha a múltat nézzük, a franciák bizakodhatnak, ugyanis az európai porondon a kieséses szakaszban kétszer találkoztak és mindkétszer a PSG jutott tovább.

Az összecsapás kulcsfigurája Cristiano Ronaldo és Neymar lehet. Az ötszörös aranylabdás portugál a bajnokságban nem remekel, 18 összecsapáson 11 gólnál jár, de a BL-ben megállíthatatlan, 6 meccsen 9 találatot jegyeztek fel a neve mellé. Ami a brazilt illeti: 6 BL-meccsen 6 gólnál tart, a Ligue 1-ben pedig 18 meccsen 19 gólt szerzett és 14 gólpasszt is fel tud mutatni az összes sorozatot figyelembe véve.


 EPA/Emilio Naranjo

Az elmúlt időben rengeteget cikkeznek arról, hogy Neymar a Real Madridba vágyik. A hétvégén honfitársa, Marcelo szólalt meg ezzel kapcsolatban.

– Szerintem Neymar egy napon a Real Madrid futballistája lesz. Biztos vagyok benne, hogy beilleszkedne a csapatba, nagyszerű lenne, ha ő is csatlakozna hozzánk – mondta.

EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON

 

 

A mai program

Real Madrid–Paris Saint-Germain 20.45 (M4 Sport)
FC Porto–FC Liverpool 20.45 (Sport 1)

Kapcsolódó Cikkek