2018. november 18., vasárnap
Jenő

Sport

Az elnök szerint törvénytelenül működik a síszövetség, súlyos válsághelyzet van

Bajai András elnök szerint súlyos válsághelyzetben van a Magyar Sí Szövetség, s mivel a szervezet jelenlegi állapotában alkalmatlan a törvényes működésre, ezért azonnali beavatkozás szükséges.

A tavaly november 20-án megválasztott sportvezető a csütörtökön a szövetség székháza előtt, az utcán megtartott rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta: a mai napig nem tudja gyakorolni önálló elnöki rendelkezési jogát, s a szövetséget valójában Kaszó Klára korábbi ügyvezető irányítja, akinek jelenleg semmiféle megválasztott pozíciója nincs a szervezetben.


“Meg kell szabadítani a szövetséget Kaszó Klára fogságából, aki egy teher a magyar sísportnak!” – hangsúlyozta Bajai András, aki elmondása szerint megválasztása óta számos szabálytalansággal és törvénytelenséggel szembesült a szövetségben. Többek között azt nehezményezte, hogy őt az új elnökséggel együtt mostanáig nem jelentették be a Fővárosi Törvényszéken, s bár ő a felelős érte, így mégsem tudja felügyelni a szövetség törvényes működését, nem rendelkezik a bankszámlája felett sem, sőt, jelenleg a szövetség irodájába sem engedik be.

“Kapitány Ildikó főtitkár egy hamis elnökségi határozattal igyekszik – súlyosan alapszabály- és törvényellenesen – megvonni az “elnök önálló rendelkezési jogát”. Egy olyan elnökségi ülésre hivatkozik, amely meg sem történt, illetve az elnök meghívást rá biztosan nem kapott” – jelentette ki Bajai András, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a tavaly májusi közgyűlésen közölt mérlegadatok közel 160 milliós eltérést mutattak az előzetes tájékoztatáshoz képest. Az elnök kérte ennek a kivizsgálását, de sikertelenül.


Hozzáfűzte: a szövetség 2015-ös könyvelésében is volt egy 60 milliós “problémás tétel”.

Bajai kifejtette: korábban ő is Kaszó embere volt, s elismeri a volt ügyvezető elnök érdemeit, de hozzátette, most már nem tekinti a barátjának, sőt, a legutóbb Kaszó azt válaszolta neki, hogy ne is keresse többet. Elmondása szerint a viszony azután romlott meg közöttük, amikor a tisztánlátás érdekében hozzáférést kért Kaszó, valamint Kapitány Ildikó főtitkár e-mailjeihez.

Az elnök elmondta, szerette volna házon belül megoldani a kialakult ellentétet, próbálta összehívni az elnökséget, de miután ez nem sikerült, úgy döntött, a nyilvánossághoz fordul annak érdekében, hogy helyreálljon a szövetség törvényes működése.

“Bízom benne, hogy nem kell feljelentést tennem, hanem hivatalból valamelyik intézmény elindítja ezt a vizsgálatot” – fogalmazott az elnök.

A sajtótájékoztatót végighallgatta Miklós Edit, a szocsi olimpián hetedik alpesi síző, aki úgy nyilatkozott, ha Bajai András elnök és Vámos Attila ügyvezető elnök marad a szövetség élén, akkor ő befejezi a pályafutását, és sportvezetőként se számítsanak rá a jövőben. A phjongcshangi ötkarikás játékoktól sérülése miatt távolmaradó versenyző szerint a Magyar Sí Szövetség eddigi eredményeit Kaszó Klárának, Kapitány Ildikó főtitkárnak és Gótzy Antal alelnöknek köszönheti, s nehezményezte, hogy Bajai András elnökként nem a szponzorok felkutatásával foglalkozik, s az olimpia idejére összehívott sajtótájékoztatóján nem a magyar sízők eredményéről beszélt, hanem arra biztatta a megjelent újságírókat, hogy drukkoljanak a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak. Miklós Edit úgy látja, békére és párbeszédre van szükség a szövetségben, valamint arra, hogy ne azok a szülők irányítsanak, akiknek versenyeznek a gyermekeik – utalt ezzel Vámos Attilára -, hanem valódi szakemberek vezessék a szakmai munkát.

“Talán egy új elnök és egy új elnökség lehet a megoldás” – zárta mondandóját Miklós Edit.

Kapcsolódó Cikkek

  • Dr. Mészáros János: A magyar sportolók méltón képviselték hazánkat a Nomád Világjátékokon

    Dr. Mészáros János: A magyar sportolók méltón képviselték hazánkat a Nomád Világjátékokon

    A kirgizisztáni III. Nomád Világjátékokon négy arany-, négy ezüst-és négy bronzérmet szerzett magyar küldöttség tagjait köszöntötték a Hadtörténeti Múzeumban. A multisport eseményen öt földrész, több mint 80 országa 2000 sportolóval vett részt. Magyarországot a Magyar Turán Alapítvány hagyományőrzői és tradicionális, íjász, lovasíjász és mandala sportolói (szellemi taktikai sport), a Nemzeti Versenysport Szövetség íjász, szkander, szumó, sambo szövetségei által delegált valamint bothúzó versenyzők és sportvezetői képviselték – olvasható a misportunk.

  • Nagy Botondé a “világ leggyorsabb köríves rúgása”

    Nagy Botondé a “világ leggyorsabb köríves rúgása”

    Bekerült a Guinness Rekordok könyvébe Nagy Botond, mint “a világ leggyorsabb köríves rúgása” cím büszke tulajdonosa. A magyar válogatott karatés ezt a múlt héten megrendezett madridi világbajnokság alkalmával érdemelte ki – olvasható a magyar sporttal foglalkozó misportunk.

  • Megműtötték a Lakers irányítóját

    Megműtötték a Lakers irányítóját

    Csütörtökön megműtötték Rajon Rondót, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers veterán irányítójára legalább négy-öt hét kihagyás vár.