2018. augusztus 15., szerda
Mária

Egyéb Szombathely

Az Üvegcipőtől a pizsamás lánykérésig és tovább…

Tizenhárom éve vannak együtt, hét éve élnek házasságban – mesebeli számok ezek. Mesébe illő a harmónia is, amely a kapcsolatukat jellemzi. Társak a színpadon és a mindennapokban, értik, érzik egymás rezdüléseit, láthatóan összepasszolnak.

Azt mondják, még sohasem veszekedtek egy igazit, és szerintük a jó házasság titka a kommunikációban rejlik. A Házasság Hete alkalmából Bálint Évával és Szabó Tiborral, a Weöres Sándor Színház színészházaspárjával beszélgettünk.


Bálint Éva és Szabó Tibor 13 éve egy pár Fotó: CSG

– Éva akkor jött az életembe, amikor már lemondtam a családról. 1998-ban találkoztunk először, két évig voltunk munkatársak, aztán négy éven át néha-néha találkoztunk, majd megint kollégák lettünk. Színházi szerelem a miénk, Molnár Ferenc Üvegcipő című darabjának próbafolyamata alatt váltunk egy párrá – idézi fel Szabó Tibor a kezdeteket. Mint mondja, ismeretségük alatt Éva többször kijelentette, hogy nem akar férjhez menni. – Amikor megszületett Bálint fiunk, megkérdeztem, hogy még mindig nem szeretne hozzám jönni? Azt mondta, ha megkérem, igent mond. Hát megkértem, és igent mondott.

– Megbeszéltük, és eldöntöttük, hogy összeházasodunk. Egy reggel felkeltünk, és mondtam Tibkének, hogy lesz házasság, de igazából még meg sem kérte a kezem. És ott, pizsamában megkérdezte, hogy leszek-e a felesége – pontosít mosolyogva Bálint Éva.


Szerintük a jó házasság alapja a kommunikáció Fotó: CSG

2011. április elsején esküdtek, tehát épp a kritikusnak mondott hetedik évet tapossák, de azt mondják, ez eszükbe sem jutott, nem babonásak. – Úgy próbáljuk élni az életünket, hogy odafigyelünk egymásra, igyekszünk mindent a lehető legkevesebb súrlódással megoldani. Tizenhárom éve vagyunk együtt, de még nem veszekedtünk egy jót! Van, hogy összeszólalkozunk, de sosem fekszünk le úgy, hogy harag van köztünk, erre nagyon ügyelünk – magyarázza Tibke. Éva szerint sokan ott rontják el, hogy nem kommunikálnak egymással. – Nem tudják, mire gondol a másik. Mi sokat beszélgetünk, én különösen sokat mondom a magamét. Ez szerintem nagyon fontos – teszi hozzá.

Úgy érzi, most igazán kerek az élete Fotó: CSG

A házasság ma már nem akkora érték, mint régen, nem divat az elköteleződés, és rengeteg a válás. Szabó Tibor érdekes párhuzammal mutat rá erre. – Nemrég elromlott a vízforralónk, és szervizbe vittem. Azt mondták, nem foglalkoznak vele, vegyek másikat. Ez jellemző az emberi kapcsolatainkra is: ha valami elromlik, eldobjuk. Azokkal a válásokkal van baj, amelyek ripsz-ropsz történnek, mert nincs mögöttük munka, kitartás. Ez sajnos egyre gyakoribb.

Pizsamában kérte meg Éva kezét Fotó: CSG

Éva úgy fogalmaz, nem érti, amikor valaki arról beszél, hogy fél a házasságtól, mert mennyire más lesz az élete, elveszíti a szabadságát. – Nekünk fordítva van. Összeházasodtunk, és gyerekeink születtek, ezáltal kiteljesedtünk, kiegészültünk. Lehet, hogy giccsesen hangzik, de már nem is emlékszünk rá, milyen volt az életünk előtte. Annyira kerek az egész!

Az elköteleződés ünnepe

Éltető sodrásban – ez a mottója az idei Házasság Hetének. A két évtizede Angliából indult programsorozat Valentin-nap környékén a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Február 11–18. között Szombathelyen is több helyszínen több programmal készültek a szervezők: Házas-Társas-Játék, zenés imaóra, filmvetítés, fiataloknak szóló interaktív vitaműsor, gyertyafényes vacsora és püspöki szentmise is várta, várja az érdeklődőket. Részletek a www.hazassaghete.hu internetes oldalon olvashatók.

Kapcsolódó Cikkek

  • In memoriam Matus György

    In memoriam Matus György

    72 éves korában elhunyt Matus György, a Vörösmarty Színház művésze, aki 20 évig volt a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja.

  • Licitáljon, hogy segíthessen!

    Licitáljon, hogy segíthessen!

    A nyíregyházi Tomek Zoltán jól ismert a futball szurkolói körökben. A 42 éves kétgyermekes, súlyosan beteg édesapáért az elmúlt egy évben összefogott az egész magyar sporttársadalom.

  • Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    A kétezres évek egyetlen miskolci zenekara a Holdviola, mely országosan is ismert és sikeres. Tízéves évfordulójukra készülve kerestük meg Farkas Pétert, a formáció vezetőjét, hogy beszéljen nekünk az indulásról, sikerekről és az elkövetkezendő időszak terveiről.

  • Cserkészek táboroztak

    Cserkészek táboroztak

    Láthatóan jó hangulatban telt a visegrádi négyek országaiból érkező cserkészek számára szervezett nemzetközi találkozó, amelynek Dunaújváros adott otthont.