EUR: 322,12 Ft
CHF: 281,28 Ft
2018. október 17., szerda
Hedvig

Külföld

Bocsánatot kért szavaiért a volt román kormányfő

Bocsánatot kért Facebook-oldalán csütörtökön Mihai Tudose volt román miniszterelnök mindazon közösségektől, amelyeket “félreérthető kijelentésével” megsértett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RDMSZ) elfogadta a bocsánatkérést.

Tudose egy január 10-i tévéműsorban egy hasonlat révén áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat.


A pártján belüli hatalmi harc nyomán nemrég lemondatott politikus közösségi oldalán azt írta: kijelentésével az állami jelképekről szóló törvények betartatásának szükségességére utalt, és a törvény betartatásával kapcsolatos felelősségükre akarta figyelmeztetni a köztisztviselőket.

“Ezúton is nyilvánosan bocsánatot kérek minden olyan közösségtől, illetve a kisebbségek minden olyan tagjától, amelyek és akik gyűlöletszításként vagy erőszakra való felbujtásként érthető nyilatkozatom miatt sértve érezték magukat” – írta Facebook-oldalán a volt kormányfő. Hozzátette: ez az értelmezés nincs összhangban elveivel, maga is a közösségek közötti kölcsönös tisztelet és párbeszéd híve, és elítéli az intoleranciát, a gyűlöletkeltést.


“Ebből a leckéből megtanultam, hogy a nyilvános megszólalásaimban körültekintőbben és pontosabban kell kifejeznem magam, és nem szabad olyan értelmezéseket lehetővé tennem, amelyeket nem tudok vállalni” – zárta bejegyzését Tudose.

A volt kormányfő azt követően szánta rá magát a nyilvános bocsánatkérésre, hogy kedden “akasztásos” kijelentéséért a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elé idézték.

Nem sokkal Tudose bejegyzését követően az RMDSZ Facebook-oldalán jelezte, hogy elfogadja a volt kormányfő bocsánatkérését.

“Mihai Tudose késéssel és az Országos Diszkriminációellenes Tanács felszólítására, de az egymás iránti kölcsönös tiszteletet hangsúlyozva, nyilvánosan elnézést kért közösségünktől akasztásos mondata miatt. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az ellenzéki pártok politikusai közül továbbra sem határolódott el senki más az elfogadhatatlan kijelentéstől” – mutatott rá az RMDSZ.

Mihai Tudosénak – a magyarság körében – nagy felháborodást kiváltó mondata a Realitatea hírtelevízióban hangzott el, amikor az erdélyi magyar pártok közös autonómianyilatkozatáról kérdezték. Tudose egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a kezdeményezéshez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy “ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Kijelentését román részről elsőként az időközben kormányfővé kinevezett Viorica Dancila akkori EP-képviselő bírálta, majd később Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke is elhatárolódott tőle. Más román párt nem foglalt állást a kérdésben.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek