2018. február 20., kedd
Aladár, Álmos

Belföld

Brüsszel választási fegyvere az OLAF

Brüsszel választási fegyvere az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – hangzott el az M1 szombati műsorában.

Valószínűleg nem véletlen, hogy az Elios tevékenységéről szóló OLAF-jelentés röviddel az áprilisi választás előtt szivárgott ki – mondta Mráz Ágoston Sámuel politikai elemző, a Nézőpont Csoport vezetője.


A szakértő szerint az Európai Bizottság egyes tagjai mindent elkövetnének a kormányfő leváltásáért, bár tudják, hogy erre idén tavasszal aligha lesz esély.

Az Elios-vizsgálat valódi célpontja ezért Orbán Viktor lehet – tette hozzá.


Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, hogy az Elios-ügyet az ellenzéki pártok ajándékként kapták, mivel azt – saját program híján – fel tudják használni a választási kampányban.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az OLAF jelentését még nem hozták nyilvánosságra, így nem is lehet pontosan ismerni annak tartalmát.

Elhangzott: egyelőre csak annyit tudni biztosan, hogy a vizsgálat az Elios 2009 és 2014 közötti tevékenységére irányult.

A cég 35 városban nyert uniós közvilágítási pályázatot a vizsgált időszakban, de közben változott az irányítási jogot gyakorlók köre.

További cikkek:

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Hollik: A magyarok akaratát hajtja végre a kormány

    Hollik: A magyarok akaratát hajtja végre a kormány

    Magyar emberek akarata egyértelmű: nem akarják, hogy Magyarország bevándorlóország legyen, és az ő akaratukat hajtja végre a kormány, amikor vitába száll a Soros-tervvel és a luxemburgi külügyminiszterrel – mondta Hollik István (KDNP) országgyűlési képviselő kedden Budapesten újságíróknak.

  • Magyarországnak tízezer migránst kellene évente befogadnia

    Magyarországnak tízezer migránst kellene évente befogadnia

    Több mint tízezer menedékkérőt kellene befogadnia évente Magyarországnak egy új európai uniós szakértői javaslat alapján, amely szerint válsághelyzet esetén kötelezővé válna a migráció terhe alatt roskadozó tagállamok megsegítése, vagyis bevándorlók áthelyezése más tagállamokba – tudta meg a Magyar Idők.