2018. május 24., csütörtök
Eszter, Eliza

Belföld

Buzizott és zsidózott a momentumos

– Utcakővel buzikat megdobálni picit durva, de ételmaradékkal rendben van – így nyilatkozott korábban egy internetes rádióban Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke, aki a műsor rendszeres szereplőjeként Izrael Állam létét is tagadta és az antiszemitizmus szükségességét hangsúlyozta. Nemes korábban nyíltan Jobbik-közeliként politizált, most 8. helyen áll a Momentum listáján.

Az már nem meglepő, hogy a cukiskodó Jobbik tagjairól hetente kerül elő valamilyen kellemetlen hangfelvétel, de most az „új erő”, a Momentum Mozgalom pécsi elnökének meglehetősen furcsán csengő szavaira bukkant rá az Origo. A 2010-ben készült hangfelvételen, a „Bétahullám” nevű internetes adásban Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke, a párt képviselőjelöltje hosszan kifejti, hogy a melegfelvonulás megdobálása belefér a szabad véleménynyilvánítás kereteibe. A most éppen liberálisként jeleskedő politikuspalánta azt kommentálta a műsorban, hogy szélsőségesek rátámadtak 2010-ben a Pride rendezvény résztvevőire.– Most nem azért, de ha a buzikat megdobálják kővel, na jó, utcakővel mondjuk picit durva, de azért ez nálam belefér a véleménynyilvánítás szabadságába… Pláne ha tojásról, záptojásról vagy vajsavval töltött tojásról van szó – fejtette ki véleményét Nemes, akinek új pártja most úgy kampányol: „Ez egy meghívó mindenkinek, hogy jöjjön el velünk a Pride-ra. Ez nekünk nem kérdés, ez nekünk alap. Mi abban nőttünk fel, hogy a szerelemnek nincs színe, nincs nemzetisége, nincs neme. Azért kell elmenni a felvonulásra, hogy ráirányítsuk a kormány figyelmét arra, hogy az, amit ők a családról gondolnak, idejétmúlt, múlt századi és kirekesztő” – fogalmazott korábban Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.Nemes egyik korabeli beszélgetőtársa az ismert radikálisként számon tartott Scheer-Komjáthy Ádám volt a műsorban, és Nemes Balázzsal ellentétben ő reagált az Origónak: „Azért van elegem a politikából, mert kétszínű, gerinctelen figurákkal van tele. Igen, a felvételen Nemes Balázs hallható, aki akkoriban ügybuzgó nemzeti radikális volt, és velem együtt a Bétahullám nevű podcast rádió és weblap szerkesztője. Ez az akkoriban megszűnt, Tomcat-féle Bombagyár folytatása volt. Azóta Balázsból arrogáns ifjúbaloldali lett, de ezért kár volt momentumossá válni, hisz a mostani Jobbikban is lehetne akár.”


Nemes a műsorban nem érte be a homoszexuálisok gyalázásával, közölte azt is, hogy „Izrael történelmileg nem létezik, ahogy Szlovákia se… Palesztina van, Izrael nincs és szevasz. Izraelt úgy hívjuk, hogy brit-palesztin mandátum”. Sőt, közölte: „Magyarországon nincs antiszemitizmus, de igény az lenne rá.”

A Momentumnál, úgy tűnik, ez belefér, hiszen azon túl, hogy Baranya megyében két kiugrott jobbikost is indít jelöltként a mérhetetlenül alacsony támogatottságú párt, a most előkerült hangfelvételre többek között csak annyival reagáltak: „Nemes Balázs pont a Momentum közössége miatt is távolodott el a szélsőségektől.”


Kapcsolódó Cikkek