2018. augusztus 17., péntek
Jácint

Extra

Csonka András: Utálom, hogy ennyi idős vagyok

Csonka András nemrég lett 53 éves és bár nem szereti a születésnapokat, barátai és családtagjai minden évben emlékeztetik rá, nehogy elfelejtse, mégis hol tart. A színész leginkább nem a külsejét, hanem az egészségét félti, de nem rejti véka alá, hogy kisebb plasztikai beavatkozásra azért vállalkozna.

Az ország Csonka Picije, bármily hihetetlen is, idén ünnepelte 53. születésnapját. András igyekszik nem foglalkozni a korával, hisz ugyanolyan lendülettel és energiával veti bele magát a munkába, mint eddig. – Nem ezzel kelek és fekszem, hogy na most hány éves vagyok. Azt gondolom, amíg látok valami jövő időt, vannak megvalósításra váró terveim és fizikailag is olyan állapotban vagyok, amit megfelelőnek tartok, addig nem érdekel. Persze utálom, hogy ennyi idős vagyok, ez nyilvánvaló, de ki az, aki ennek örül? Nem is feltétlen a külsőmet féltem az idő múlásától, sokkal inkább az egészségemet – mondta András.


A színész tele van tervekkel és felkérés is akad bőven. Az elmúlt néhány hónap különösen zsúfolt volt számára. Négy bemutatója volt négy különböző színházban. – Délelőtt, délután és este is próbákra jártam, ráadásul mindig valaki mást kellett alakítanom, ami nagyon kemény volt, de sikerült, szóval van miért megpaskolnom a vállam. Egyébként az én életemben húsz éve kavalkád van. Első helyen természetesen a színház van, de mellette a zene és a televízió is fontos számomra, ami kicsit mostanság háttérbe szorult. Nekem lehetnek álmaim, de az a fontos, hogy velem vannak-e valakinek álmai – tette hozzá Pici. Elmondása szerint színészként minden életkornak megvannak  a megfelelő szerepei.

– Ha úgy érezném, hogy nehezebben bírom, otthagynám a pályát, persze mindent meg is teszek azért, hogy ez még ne következzen be. Nem is értem azokat a korombeli színészeket, akik elhagyják magukat, meghíznak és izzadnak a színpadon, mert nincs állóképességük. Nyilván van az a rész, amire nem lehet figyelni, de ha vállaljuk, hogy kiállunk a színpadra, annak vannak következményei, és én nem szeretném, ha összesúgnának a hátam mögött, hogy Jézusom, ez de megöregedett, hogy néz ki – osztotta meg véleményét András.


Habár a színész meg van elégedve a külsejével és nem gondolkozik plasztikai beavatkozáson, nem tartja kizártnak, hogy valamikor igénybe veszi a sebészeket. – Az a bajom ezzel a dologgal, hogy Amerikában, ahol pénz és szakember is van hozzá, ott is képesek elrontani. Ha már látszik egy műtét, annak semmi értelme, mert csak nevetségessé válunk. Én nem vagyok a plasztika mellett, de el tudom képzelni, hogy igénybe veszek majd kisebb kezeléseket, például egy hialuronsavas feltöltést – mondta Csonka András.

 Csonka András

Kapcsolódó Cikkek