EUR: 318,48 Ft
CHF: 271,22 Ft
2018. május 21., hétfő
Konstantin

Egyéb Nagykanizsa

De mi az a PENdroid?!

A Pannon Egyetem kanizsai campusa ebben a tanévben is meghirdette a PENdroid elnevezésű országos tehetséggondozó versenyt középiskolásoknak. A döntőre tíz csapat érkezett Nagykanizsára.

A számítástechnikában jártas ifjaknak nyolc óra alatt kellett egy működőképes játékalkalmazást fejleszteniük, gyakorlatilag a nulláról. Külső segítséget nem vehettek igénybe, ellenben támaszkodhattak a Z generáció minden rutinjára, már ami a kütyük világát illeti. No meg az Androidra…


Koncentráció és csapatmunka – ez kellett a sikerhez (Fotó: Gergely Szilárd)

A PENdroid versenyre 33 csapat nevezett, az ország számos pontjáról. A kanizsai campus két online elődöntőt tartott, majd a legjobb 10 csapatot látta vendégül a fináléban. Ahogy dr. Jaskó Szilárd egyetemi docens fogalmazott, bár egy játékalkalmazást kellett a diákoknak fejleszteniük, ez cseppet sem volt játék, hiszen komoly tudás és felkészültség kellett hozzá. És persze csapatmunka, valamint koncentráció, nyolc órán át.

– Egy ilyen feladat a profi fejlesztőket is igénybe veszi, ám a fiatalok remekül helytálltak – összegzett a szakember.

A viadalon végül kanizsai siker született, ugyanis a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Cseri-tech nevű csapata nyert. A legjobbak az élményen és a jól végzett munka büszkeségén túl tablettel és ajándékcsomaggal gazdagodtak.

Kapcsolódó Cikkek