2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Belföld

Emberek és egy város, amit labornak szánnak

Sci-finek tűnhet a cím alapján a következő dolgozatom, de sajnos nem az. Így, hogy lassan hivatalosan is elkezdődik a választási kampány, egyre többször merül fel a választópolgárban: az országos politika kísérleti nyúlnak szánja a közösségemet vagy valóban érdeklik a mindennapjaim. A választ sejthetjük…

/Fotó: facebook/Márki-Zay Péter

De nem is ez az írásom tárgya, hanem egy független civil, aki kér a pártoktól és elvár a pártoktól. Márki-Zay Péter, a „hódmezővásárhelyi demokrata” futja ezt a faramuci kört, hősiesen szemben állva a „Lázár-diktatúrával” meg a Rákosit idéző „Orbán-terrorral”, mindezt úgy, hogy kettős beszéde okos tanáremberek katedrájára való.


Kezdi azzal, hogy – és ezzel telehaknizza a média rá fogékony, azaz ballib részét –, azért rúgták ki az állásából, mert elfogadta a jelöltséget. Aztán a blogstar.hu elment egy lakossági fórumára, faggatta egy kicsit – ki hazudott: a munkáltató multi, aki cáfolta ezt, vagy Márki-Zay, aki ezzel kampányolt? , majd a teljesen összezavarodott jelölt kimondta (videófelvétel van róla): „El sem indultam volna, ha nem mondanak fel!”

Pont.


Aztán beszélt még arról, hogy most „diktatúra van, de még olyan, ahol ki lehet mondani azt, hogy diktatúra van, de április kilencedikétől már olyan diktatúra lesz, ahol ki sem mondani azt, hogy diktatúra van”.

Lehet követni? Nehéz.

A lényeget azonban a gyermekorvos, a helyi Fidesz elnöke fogalmazta meg egy interjúban: „Igyekeznek országos üggyé tenni a vásárhelyi választást. Pedig Hódmezővásárhelyen a hódmezővásárhelyiek következő éveit meghatározó polgármester-választás előtt állunk, amibe az országos politika egy trójai falóként használt, függetlennek nevezett jelöltön keresztül akarja behozni politikai lózungjait és saját akaratát. A törekvés egyértelmű: megszerezni Vásárhely javait, a hatalmat, az uralmat, hogy aztán létrehozza saját politikai bázisát itt, a városban. Az országos politika kísérleti terepévé akarják tenni ezt a várost, miközben itt a hódmezővásárhelyiek következő éveiről, a mi otthonainkról, egy 50 ezres közösség jövőjéről van szó. A két oldal nagyon jól elhatárolódik: a miénk igyekszik elmondani, hogy miért dolgozunk együtt, mik az eddig elért közös eredményeink, míg a másik oldalon ott van valaki, akiről nem tudjuk, hogy mit szeretne elérni, akiről nem tudjuk, önmagán kívül mi érdekli még.

Aztán elhangzik még egy mondat: „ha politikai értelemben kalandornak nevezhetjük azt, aki mindenhol járt, és mindig arra hivatkozik, ami éppen hasznos neki, akkor talán az életben is kicsit kalandornak tűnik az, aki úgy megy el öt gyermekkel külföldre, hogy nem azt mondja, azt gondoltam, hogy ott lesz jobb a gyermekeimnek, hanem azt mondja, hogy nekem volt tudásvágyam… Innentől kezdve hol van a megbízhatóság, hol van a másokért való önzetlen tenni akarás?… És hol látjuk azt, hogy a közösség érdekei jobban fogják motiválni, mint a saját érdekei?”

Ezt a kísérletet végzik rajtunk a következő hónapokban. Tartsuk nyitva a szemünket, hogy ne járjunk úgy, mint a Szemfényvesztők című film közönsége és nyomozói.

Mert az csak egy sztori a filmvásznon.

Ez meg az életünk. És nem laborban akarjuk tölteni.

Kapcsolódó Cikkek