2018. augusztus 16., csütörtök
Ábrahám

Egyéb Szeged

Ezek a dokumentumok igazolják Botka megvesztegetését?

Ha csak egy perce van, akkor a történet lényege röviden. 500 millióval akart beszállni egy ingatlanüzletbe egy német befektető Magyarországon. Botka László ajánlotta a megfelelő területet, de évekig nem történt semmi a bürokrácia miatt. Zsebbe kért 250 millióért viszont meggyorsította az egészet Botka és egykori mentora, Toller László. A megegyezés része volt, hogy az 55 hektáros területet olcsón, 200 millió körüli összegért, pályázat nélkül passzolja el Pécs. Hiteles dokumentumok vannak, amelyek alátámasztani látszanak ezt az ingatlanmutyit.

Mint azt megírtuk, a kétezres években egy német befektető sokmilliárdos haszonnal kecsegtető, komoly ingatlanüzletbe akart kezdeni Magyarországon. Nagyjából 500 millió forintja volt a megfelelő telek megvásárlására, amit Pécsett talált meg – Botka László ajánlására. Évekig egy helyben topogott azonban a projekt, mert nem sikerült megvásárolni az ingatlant az 1998–2002 közötti Fidesz-kormány alatti Gazdasági Minisztérium miatt. Végül 2004-ben, már a kormányváltás, majd egy minisztériumi személycsere után


összesen 250 millió forintot kért zsebbe Botka László és Toller László azért, hogy meggyorsítsák az egészet. A pénzt részletekben kapták meg, volt, hogy nejlonszatyorban.

Botka László és Toller László

Ezt az egész történetet egy más ügyben megvádolt elsőrendű vádlott mesélte el a Fővárosi Törvényszéken. (A korábbi részletes cikket elolvashatja a SzegedMa.hu-n – a szerk.) Azóta a férfi hivatalosan is beadta írásban a vallomását a törvényszéknek, sőt körbeturnézott jó pár médiumot is ügyvédjével együtt.


Pontosan az történt, amiben megegyeztek a pénzért cserébe

A lapunk birtokába került hivatalos dokumentumok (szerződések, közgyűlési határozatok, stb.) szerint pontosan az történt, mint amit a politikusok megígértek – a férfi vallomása alapján!

A pécsi közgyűlés 345/2005. (06.23.) sz. határozatával megszerezte a brutálisan nagy, csaknem 55 hektáros területet a Mecseki Bányavagyon-hasznosítótól, és döntött arról is, hogy pályázat nélkül eladja egy befektetőnek 220 millióért.

Bár a közgyűlés vonatkozó jegyzőkönyve szerint a fideszes képviselők nem igazán értették, mi történik; tiltakoztak is, de a szocialisták szerint ez egy jó üzlet a városnak, mert a telek értéktelen, nehezen lehetne eladni.

Ezen közgyűlési határozat alapján (bár annál végül egy kicsit kevesebbért) Pécs vagyonkezelő cége nettó 210 millió forintért eladta az érintett területet 2006.03.27-én egy ingatlanos cégnek.

Ez az ingatlanos cég állt közvetlen kapcsolatban a német befektetővel, aki magyar cégén keresztül végül „igen kalandosan” juttatta el a vételárat a pécsi telekért. Ez utóbbiról egy későbbi cikkünkben beszámolunk. (A hivatkozott dokumentumok eredetiben letölthetők és megnézhetők a SzegedMa.hu-n.)

Most olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek közvetve bizonyíthatják a férfi állításait vagy azoknak egy részét.

Az üzletember azt állítja, hogy a politikusok a következőt ígérték a 250 millióért cserébe: az ingatlanok, illetve a terület a pécsi önkormányzathoz kerül; ezt pályáztatás nélkül fogják eladni – közgyűlési jogosítvánnyal; az ingatlan valós értékéhez képest alacsony lesz az ára. (Azért alacsony, mert a németeknek nagyjából csak 500 milliójuk volt bevásárolni – magyarázta az üzletember a vallomásában. Vagyis 250 millió kellett a kenőpénzre és 200–250 millió a hivatalos vásárlásra a férfi szerint – a szerk.)

Kapcsolódó Cikkek

  • Ejtőernyős-világbajnokság

    Ejtőernyős-világbajnokság

    Elkezdődött a 42. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság Szolnokon, a szandaszőlősi sportrepülőtéren. A város az 1974-es civil ejtőernyős-világbajnokságot követően ad újra otthont ilyen jellegű versenynek.

  • Elektromos töltőállomások

    Elektromos töltőállomások

    Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési program keretein belül Debrecenben 10 db új elektromos töltőállomás és parkolóhely létesül. A debreceni önkormányzat a Nemzetgazdasági Minisztérium „Jedlik Ányos Terv – Elektromos töltőállomás alprogram helyi önkormányzatok részére” tárgyú pályázatra jelentkezett.