EUR: 313,80 Ft
CHF: 276,38 Ft
2019. március 19., kedd
József, Bánk

Egyéb Miskolc

Farsanggal indul a február!

Ismert előadók gondoskodnak idén is annak a sok ezer embernek a szórakoztatásáról, akik ellátogatnak Miskolc belvárosába az év legnagyobb téli gasztronómiai eseményére, a Becherovka Miskolci Farsangra.
Február 2–4. között ismét hömpölygő tömeg, finom illatok, árusok, a színpadokról szóló zene tölti majd be Miskolc belvárosát. A fiatalok és az idősebb korosztály is talál majd olyan programot, amely kedvére való, sőt sok olyat, amelyet együtt is élvezhetnek. Pénteken a szokásos jelmezes, zenés felvonulással kezdetét veszi majd a vasárnapig tartó mulatság, amely már délelőttönként is változatos szórakozási lehetőséget kínál, de legfőképpen finom falatokat és italokat. Ilyenkor a hideg sem akadály, hiszen a forralt bor és a finomabbnál finomabb ételek illata és gőze szinte felmelegíti az arra sétálókat még késő este is, amikor az utcák fényárban úsznak.

Koncertek, bulik, sztárok

Miután a farsangozók ettek és ittak, nincs más dolguk, mint jobbnál jobb előadók koncertjét hallgatni, és a színpad előtt csápolni nekik. A fellépők közül sokan már visszatérő vendégek, és saját bevallásuk szerint mindig nagy örömmel jönnek vissza erre az eseményre, ahol a szíves vendéglátás, a hangulat – és persze a fűtött színpad – mindig feledteti velük a hideget. Az Erzsébet téren és a Városház téren lévő Becherovka Nagyszínpadon igazi sztáreső lesz – lásd Program rovatunkban részletesen! A rendezvény keretében a helyi kézműves termékek bemutatkozása mellett egyéb szabadtéri kulturális attrakciókat is megtekinthetnek az érdeklődők.


Vásári forgatag a belvárosban

 

Nyerjen értékes ajándékokat!

A Becherovka Miskolci Farsangon a látogatók is nyerhetnek, ha részt vesznek a jelmezversenyen. A résztvevőknek nem kell mást tenniük, mint jelmezbe öltözni, majd kimenni a farsangra február 2-án, 3-án, 4-én, megkeresni a fotófalat a Kossuth utca elején – az emlékműnél –, és azzal a háttérben készíteni egy jelmezes képet. Ezek után fel kell tölteni a Facebookra vagy az Instagramra a #miskolcifarsang hashtaggel. Nyeremény egy páros belépő a Tompeti és Barátai-koncertre (február 25., MüHa) vagy egy páros belépő a Csík zenekar koncertjére (február 24., MüHa).

Kapcsolódó Cikkek

  • Európai szaktekintélyek körében

    Európai szaktekintélyek körében

    Prof. Dr. Szécsi Gábor tanszékvezető egyetemi tanárt, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának dékánját március 2-án Salzburgban beiktatták az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (EASA) tagjai közé.

  • Nem kell rongálni a Mecseket!

    Nem kell rongálni a Mecseket!

    Több százezres kárt tettek a Mecsekben azok a kirándulók, akik az erdei műtárgyakat dobták tűzre, ha épp szalonnázni volt kedvük. Ezt elégelték meg a Biokom emberei és álltak elő egy remek ötlettel.

  • A győzelem lesz a cél a First Fielden

    A győzelem lesz a cél a First Fielden

    Amerikában nem is olyan nagyon régen, a Super Bowl-lal befejeződött az ott oly nagyon népszerű amerikai futball bajnoksága, míg Magyarországon e honban rövidesen elkezdődik a verseny.