EUR: 321,10 Ft
CHF: 283,95 Ft
2018. november 21., szerda
Olivér

Egyéb Szekszárd

Gazdafórum a megyeszékhelyen

Február 6-án Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, a NAK országos alelnöke és Vendégh Edit, a NAK Tolna megyei elnöke, továbbá Horváth István, a megyei jogú városok fejlesztésének koordinációjáért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tartott a magyar mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést érintő pályázati és fejlesztési lehetőségekről, az eddig elért eredményekről, valamint a jövőbeli lehetőségekről.

A sajtóeseményt követően a helyi és környékbeli gazdák fórum keretében tájékozódhattak az elmúlt nyolc év magyar mezőgazdaságot érintő fejlesztéseiről és a területen elért eredményekről.


– A mostani sajtótájékoztatónknak az a célja, hogy áttekintsük az elmúlt időszakban a vidékfejlesztésben, illetve agráriumban elért eredményeket, továbbá hogy bemutassuk azokat a korábbi célokat, amelyeket magunk elé tűztünk, és azokat az elmúlt nyolc évben hogyan sikerült megvalósítani, valamint a következő időszakra előttünk álló feladatokat. Meghirdette a kormány is, hogy minderről egy kiadványban ad tájékoztatást az ágazatban érintetteknek – tájékoztatta Horváth István a sajtó képviselőit.

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár (középen) tájékoztatja a fórumon megjelenteket. Fotó: Nagy Nándor

Kis Miklós Zsolt elmondása szerint 2010-ben kitűzték azt a célt, hogy a magyar gazdatársadalommal szövetségben kormányozzanak, és olyan döntések szülessenek, amelyek egyértelműen a magyar mezőgazdaságban dolgozók érdekeit szolgálják.


– Tájékoztatásul elmondom, hogy a vidékfejlesztési program keretében 2016-ban és 2017-ben mennyi volt az a támogatási összeg, amely intézkedésenként lebontva ugyan, de egyrészt a Tolna megyei mezőgazdasági vállalkozókhoz, másrészt az élelmiszeripari vállalkozásokhoz, illetve a települési önkormányzatokhoz jutott. Ez az összeg meghaladja a harmincmilliárd forintot. Ebből az összegből nagyon jelentős részt képvisel például a borászok számára juttatott támogatás, amiből több mint három és fél milliárd forint érkezett eddig a megyébe. Kiemelhetném az állattartó telepek támogatását is, amelynek összege mintegy hárommilliárd forint, és ide sorolnám az élelmiszeriparnak és a kertészetnek juttatott másfél-másfél millió forintot is. Továbbá csak a szántóföldi növénytermesztők és a kisebb családi gazdaságok Tolna megyében eddig kétmilliárd forinthoz jutottak. Természetesen nemcsak mezőgazdasági vállalkozások vannak, hanem kistelepülések és önkormányzatok is, ott is többmilliárdos nagyságrendet elér el majd a támogatások aránya. Amit eddig biztosra tudok mondani az az, hogy eddig  30,6 milliárd forint került a Tolna megyei kedvezményezettekhez – tájékoztatott az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Fórumon értesülhettek a gazdák az elmúlt évek mezőgazdasági eredményeiről. Fotó: Nagy Nándor

Címkék

Kapcsolódó Cikkek