2018. augusztus 22., szerda
Menyhért, Mirjam

Egyéb Miskolc

Határtalan napok a színházban

Újvidék színházi, képzőművészeti és irodalmi élete mutatkozott be a miskolci teátrumban múlt héten a Határtalan Napok rendezvénysorozat keretében.

A Vajdasági magyar képzőművészek kiállításával megkezdődött a 6. Határtalan Napok – fotó: Facebook /Lokál

A fesztivál a vajdasági képzőművészek kiállításával nyitotta kapuit, a tárlat márciusig lesz látható a Nagyszínház emeleti társalgójában. A megnyitót követően az Esterházy Péter művei ihlette Kis magyar pornográfia című előadást mutatták be Nikita Milivojevic rendezésében.


Pénteken Újvidék – egy város drámája címmel rendeztek beszélgetést a Nagyszínház társalgójában Végel László Kossuth-díjas íróval, majd este a Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkcióját mutatták be Piaf-marche/Piaf menet címmel. A darabbal egy időben volt látható a Kamaraszínházban a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Amadeus című előadása, amelyet tavaly a Városmajori Szabadtéri Szemle legjobb előadásának választottak, valamint Balázs Áron Salieri szerepének megformálásáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat is.

Végel László Kossuth-díjas író volt a Határtalan Napok vendége. A találkozón Jenei László, a Műút szerkesztője kérdezte a vajdasági szerzőt – fotó: facebook / Lokál

A sorozat zárónapján, szombaton szintén a Kamaraszínházban mutatták be Balogh István XIX. században íródott Fekete című drámájának adaptációját. A darab reakció volt a törökök elleni belgrádi lázadásra, amely később első szerb felkelés néven került be a köztudatba. Az előadás szövegét Németh Ferenc és Balog István drámájának átirata nyomán Lénárd Róbert adaptálta színpadra és mai környezetbe.

Kapcsolódó Cikkek