2018. augusztus 15., szerda
Mária

Egyéb III.kerület

Helyet kapnak a mozgásra

– A nagy múltú iskola az ötvenes évektől társbérletre kényszerült, meg kellett válnia aulájától és egyik tornatermétől is. Ez egy olyan, a sport terén kiemelkedő intézmény esetén, mint az Árpád Gimnázium, nagy veszteséget jelentett – mondta Varga Mihály. Az országgyűlési képviselő hozzátette, hogy az ide járó diákok, a tanárok, az iskola vezetése, a szülők és az öregdiákok az önkormányzattal együtt keresték a megoldást.

– A kormány tavaly év végi döntése erre az igényre mondott igent, amely megfelel majd az óbudaiak elvárásainak. A beruházás nemcsak a jelenről, hanem a jövőről is szól, mert megoldanak egy régi problémát. Az oktatás folyamatosan változó terület, amelybe érdemes befektetni és keresni a megújulás lehetőségét. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban, szintén részben kormányzati támogatásból, energetikai felújítást hajtottak végre az épületben, tavaly év végén pedig informatikai fejlesztések is voltak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Óbuda az elmúlt két évtizedben Budapest egyik leggyorsabban fejlődő városrésze, az elmúlt néhány év pedig – fővárosi és országos összehasonlításban is – kiemelten sikeresnek tekinthető. Varga Mihály köszönetét fejezte ki Bús Balázs polgármesternek, aki ugyancsak szívén viseli a gimnázium sorsát.


Tarlós István főpolgármester – mint az iskola egykori diákja – személyes emlékeit is felidézve mondott köszönetet azért, hogy az iskolában a testnevelés méltóbb kereteket kap a jövőben. Elmondta: az 1902-ben létrehozott iskolát az 1950-es években „kiforgatták a vagyonából és csak vendégként” működhetett az épületben, ugyanis technikumot költöztettek be, a tornaterem helyén pedig előadótermet alakítottak ki. Az intézmény végül 2005-ben kapta vissza az épületet, a terem pedig most visszanyerheti eredeti funkcióját.

Kapcsolódó Cikkek

  • In memoriam Matus György

    In memoriam Matus György

    72 éves korában elhunyt Matus György, a Vörösmarty Színház művésze, aki 20 évig volt a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja.

  • Licitáljon, hogy segíthessen!

    Licitáljon, hogy segíthessen!

    A nyíregyházi Tomek Zoltán jól ismert a futball szurkolói körökben. A 42 éves kétgyermekes, súlyosan beteg édesapáért az elmúlt egy évben összefogott az egész magyar sporttársadalom.

  • Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    A kétezres évek egyetlen miskolci zenekara a Holdviola, mely országosan is ismert és sikeres. Tízéves évfordulójukra készülve kerestük meg Farkas Pétert, a formáció vezetőjét, hogy beszéljen nekünk az indulásról, sikerekről és az elkövetkezendő időszak terveiről.

  • Cserkészek táboroztak

    Cserkészek táboroztak

    Láthatóan jó hangulatban telt a visegrádi négyek országaiból érkező cserkészek számára szervezett nemzetközi találkozó, amelynek Dunaújváros adott otthont.