EUR: 321,86 Ft
CHF: 281,07 Ft
2018. október 17., szerda
Hedvig

Egyéb VI.kerület VII.kerület

Jótékonysági farsangot rendeztek Erzsébetvárosban

Zene, jó hangulatú buli és 10 ezer forintos vásárlási utalvány rászoruló családoknak – erről szólt a múlt vasárnapi Reményt a gyermekeknek című farsangi buli a Wesselényi utcai ERöMŰVHÁZ-ban. A jótékonysági rendezvényt abból a 9,5 millió forintos adományból rendezték, amelyet Bajkai István, Erzsébetváros fideszes alpolgármestere és a kerület polgárai adtak össze.

Anyukák és apukák, valamint a hozzájuk tartozó legalább ötven gyermek jött el múlt vasárnap délután arra a farsangi bulira, amelyet a Reményt a gyermekeknek Közhasznú Egyesület rendezett Erzsébetvárosban.
A jó hangulatú rendezvényen jelmezes és maszkos kategóriában is tartottak versenyt, a zsűriben Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere is szerepet vállalt. A helyi politikus egyébként hosszú évek óta jelentős mértékben segít a helyi szintű jótékonysági akciókban. Mindezt jól mutatja, hogy az elmúlt évben ő kapta meg a Laurus Díjat, amelyet minden évben a fogyatékkal élőkért végzett és régóta folytatott jótékonysági munka elismeréseként ítélnek oda az arra érdemeseknek.
Az Laurust a kerületben működő Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány hozta létre. A szervezet immár 25 éve mintegy 160, jellemzően értelmi fogyatékos fiatal és felnőtt, valamint rászoruló család lakhatását, ellátását és munkához jutását, valamint művészeti képzését teszi lehetővé, mára mindezt tizennyolc önálló intézményében, emberléptékű és családias környezetben. Bajkai István alpolgármester évek óta saját pénzből támogatja munkájukat, így a szervezet Erzsébetvárosban működő Családok Átmeneti Otthonában lakó rászoruló családokat és gyermekeket is.
A vasárnapi farsangi rendezvényt egyébként abból a 9,5 millió forintból szervezték meg, amely még novemberben gyűlt össze, a Fidesz hagyományos jótékonysági árverésén. Már akkor megfogalmazták, hogy az összegyűlt pénzből a nehéz sorsú családokat fogják támogatni. Az összeget pedig a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület segítségével fogják eljuttatni a nélkülöző családokhoz. Akkor Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere úgy fogalmazott: nagy örömmel tölti el, hogy a két kerületben élők ennyire szívükön viselik a családok sorsát. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jótékonysági árverésből idővel egy valódi, széles körű összefogás alakul majd ki, amely erős, biztonságot jelentő és nem utolsósorban szétszakíthatatlanul erős szociális hálót fog létrehozni a két kerületben élők számára.
A múlt vasárnapi farsangi rendezvényen vásárlási utalványt adtak át a megjelent, Erzsébetvárosban lakó családoknak, gyermekenként 10-10 ezer forint értékben, a jelmezverseny győztesei pedig társasjátékot is kaptak.

Kapcsolódó Cikkek

  • Innovációs stúdiót alakított ki a LEGO a Nyíregyházi Egyetemen

    Innovációs stúdiót alakított ki a LEGO a Nyíregyházi Egyetemen

    “Csak úgy tudjuk kiszolgálni a Magyarországon működő vállalkozások folyamatosan változó munkaerőigényét, ha közben az oktatás is változik. Ebben mutat kitűnő példát a Nyíregyházi Egyetem (NYE) és a LEGO együttműködése” – mondta Pölöskei Gáborné, a Pénzügyminisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán a Nyíregyházi Egyetemen kialakított LEGO Education Innovation Studio átadásán.

  • Urmánczy szobor a Daru-dombon

    Urmánczy szobor a Daru-dombon

    Felavatták az erdélyi származású Urmánczy Nándornak állított emlékművet a csepeli Daru-dombon.  A néhai országgyűlési képviselő társaival száz éve, 1918-ban alakította meg a Székely Nemzeti Tanácsot Erdély és Magyarország területi integritásának megőrzéséért, de a Védő Ligák Szövetségének alapítása is az ő nevéhez fűződik.

  • Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Mostantól korszerűsített és bővített betegfelvételi központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb lesz a regisztráció, és csökken a várakozási idő.