2019. február 22., péntek
Gerzson

Belföld

Kedden megkapják a januári bérkülönbözetet az egészségügyi szakdolgozók

Kedden megkapják a novemberről előrehozott 8 százalékos illetményemeléssel járó januári bérkülönbözetüket az egészségügyi szakdolgozók – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága az MTI-vel.

A közlemény szerint az emelés ezt követően már beépül a bérbe, a februári fizetéssel már az emelt alapbérrel számolt keresetek érkeznek majd a dolgozók számlájára.


A béremelés a következő időszakban is folytatódik – írták, hozzátéve: az egészségügyi szakdolgozók 2019-ben további 8 százalékos emelésre számíthatnak. A szakdolgozók illetménye 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal emelkedik – jegyezték meg.

Az Emmi kiemelte: a kormány számára kiemelten fontos az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása.

Mint kifejtették, ezt jól mutatja például, hogy 4-6 éves jogviszony esetén egy OKJ-s végzettségű ápoló átlagkeresete a saját kategóriájában a 2010-es 159 506 forinthoz képest most 309 345 forintra nő, 2019-ben pedig várhatóan 334 093 forint lesz. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, szintén OKJ-s végzettségű ápoló fizetési kategóriája szerinti átlagkeresete 2010-ben 172 228 forint volt, a mostani béremeléssel 342 582 forintra, 2019-ben pedig várhatóan 369 989 forintra emelkedik.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az alapbéremeléssel az egyes mozgóbérelemek – például az ügyeleti díj, a készenléti díj, a rendkívüli munkavégzés bérpótléka, a műszakpótlékok – díjai is emelkedtek. Ez tovább növeli a keresetek összegét is – olvasható az Emmi közleményében.

Kapcsolódó Cikkek

  • Duna House: A falusi csok az ingatlanpiaci tranzakciók 15-18 százalékát érintheti

    Duna House: A falusi csok az ingatlanpiaci tranzakciók 15-18 százalékát érintheti

    A Magyar falu program keretében bejelentett falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a hazai ingatlanpiaci tranzakciók 15-18 százalékát érintheti, és elsősorban a nagyvárosoktól távolabb eső településeken jelenthet segítséget az otthont keresőknek, a főváros környéki ingatlanpiacon nem fog jelentős változást okozni a Duna House elemzése szerint.

  • Több mint 2000 települést érint a falusi csok

    Több mint 2000 települést érint a falusi csok

    Több mint 2000 települést érint a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok) – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

  • Az MSZP-nek egyetlen előnye van, de az sem ér sokat

    Az MSZP-nek egyetlen előnye van, de az sem ér sokat

    Az MSZP egyetlen előnye, hogy történelmi pártként, az MSZMP utódjaként ismert, jól beágyazott, – s főként az idősebbek körében – népszerű politikai erő – mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.