2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Belföld

Készüljön fel, mert a java még csak most jön! Kedden akár 20 centi hó is eshet

Kedden országszerte várható havazás, helyenként akár 20 centiméter körüli friss hó is hullhat, emellett az erős szél hófúvást is okozhat majd – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Kiemelték: kedden a hideghez egy mediterrán ciklon “jóvoltából” az ország nagy részén havazás is társul. Ezért – elsősorban hangulatát tekintve – országos viszonylatban is “kemény téli nap elé nézünk” – fogalmaztak, hozzátéve: “mindezt tetézi majd a jeges és élénk, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten erős szél, tovább nehezítve az útnak indulók dolgát”.


A havazás miatt hétfőre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Somogy és Zala megyére. Emellett a hófúvás veszélye miatt jelenleg is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: dél felől egyre nagyobb területen várható havazás, kedd reggelig az ország déli, délnyugati harmadán, felén már 5 centiméter körüli, a déli határnál néhol akár 10 centimétert is meghaladó porhó hullhat. Kedden tovább folytatódik a havazás, amelynek az intenzitása délutántól fokozatosan csökken, és estére az ország nagy részén már meg is szűnik a csapadék. Kedd éjfélig az északnyugati és északkeleti tájakon várható a legkisebb mennyiség (maximum 2-3 centiméter), míg dél felé haladva egyre vastagabb hóréteg valószínű: a középső országrészben 2-6, a déli megyékben további 6-10 centiméternyi hó várható.


A havazás veszélye miatt keddre a fővárosra és Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Kiemelték továbbá, hogy a hóval borított tájakon az olykor erős, 45-60 kilométer/órás északi, északkeleti szél elsősorban a Dunántúl nyugati és déli felében már hétfőn hófúvást okozhat. Délutántól, estétől az ország déli részein a már frissen lehullott havat is hordhatja a szél.

Kedden még nagyobb területen várható hófúvás. Ennek veszélye miatt az ország nagy részére – Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére – adtak ki elsőfokú figyelmeztetést keddre.

Az előrejelzés szerint hétfőn a hőmérséklet csúcsértéke mínusz 8 és mínusz 1 Celsius-fok között várható. Késő estére mínusz 11 és mínusz 5 fok közé hűl le a levegő. Kedden a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 12 és mínusz 7 fok között alakul, néhol az Északi-középhegység térségében lehet ennél néhány fokkal hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 2 fok között várható.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek