2018. november 18., vasárnap
Jenő

Belföld

Kiállítás nyílt a kerítésbontókról

Kerítésbontók címmel plakátkiállítást indított nemrég a Fidelitas, amelyet az ország összes megyéjébe elvisznek. Böröcz László, a Fidesz ifjúsági szervezetének elnöke szerint azért van szükség a plakátokra, hogy megmutassák, a baloldali politikusok hogyan vélekedtek a határzárról.

– A hatalom megszerzéséért bármire képesek, még arra is, hogy a fiatalok jövőjét veszélyeztessék a kerítés lebontásával – jelentette ki Böröcz László a plakátok bemutatásán. Hozzátette, a plakátokon azon ellenzéki politikusok – és gondolataik – szerepelnek, akik kritizálták a határzárt. Közöttük megemlítette Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét, Szél Bernadettet, az LMP társelnökét és Vona Gábort, a Jobbik vezetőjét.


– Ne legyenek illúzióink, ha ez a csapat hatalomra kerülne, akkor egészen biztos, hogy bárki lenne is a miniszterelnök közülük, Brüsszel és Soros Györgyék visszaküldenék a szájkosarat, és rájuk csatolnák a pórázt – mondta.

Gyurcsány Ferenc (DK)


„Teljesen értelmetlen hermetikusan lezárni a határt.”

(2015. szeptember 15., vs.hu)

Forrás: fidesz.hu

Vona Gábor (Jobbik)

MTI Fotó: Mónus Márton

„A kerítés, az egy hatalmas bukás. A kerítés alkalmatlan Magyarország megvédésére.”

(2015. augusztus 26., Echo Tv)

 

Karácsony Gergely (MSZP–Párbeszéd)

„Semmiképpen se kerüljön sor határ menti kerítés építésére.”

(2015. május 25., PM-közlemény)

„Felszólítjuk az Orbán-kormányt, hogy oldja fel a határzárat!”

(2015. október 16., PM-közlemény)

Szél Bernadett (LMP)

„Ha lezárjuk a határokat, azzal semmire nem fogunk menni.”

(2015. január 23., M1)

 

Forrás: fidesz.hu

Szigetvári Viktor (Együtt)

„A magyar–szerb határ kerítéssel való lezárása a kormány tipikus álmegoldása, amely a világon sehol nem vált be.”

(2015. június 4., ATV)

Varjú László (DK)

Fotó: MTI

„A kerítések nem állítják meg a menekülteket.”

(2015. június 19., ATV)

Tovább cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám

    Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló tévéreklám a médiatanács által elfogadott tanulmány szerint – közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatóság az MTI-vel pénteken.

  • Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai egyik portréja kelt el a legmagasabb áron

    Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című festménye 75,6 millió forintért kelt el a BÁV kétnapos őszi aukcióján, amelyen a festmények mellett műtárgyakat és ékszereket kínáltak az érdeklődőknek.

  • Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Tarlós: Körülbelül ezermilliárdot jelent a fővárosnak a kormányfővel megkötött megállapodás

    Körülbelül ezermilliárd forintot jelent Budapestnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel szombaton aláírt – a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló – megállapodás, amelynek része a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) létrehozása is – mondta Tarlós István főpolgármester a testület megalakulását követő budapesti sajtótájékoztatón.

  • Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a magyar hal minősége

    Kiváló a Magyarországon termelt, kifogható és elfogyasztható halak minősége a sajtóban sugalmazott álláspontoktól eltérően – közölte Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke pénteken az MTI-vel.