2018. október 21., vasárnap
Orsolya

Külföld

Koszovó 10 éve kiáltotta ki függetlenségét

A túlnyomórészt albán lakosságú volt szerb tartomány, Koszovó tíz éve, 2008. február 17-én kiáltotta ki függetlenségét.

Az egykor illír és trák törzsek lakta balkáni területen a 6. században jelentek meg a szláv törzsek. A középkorban itt alakultak ki az első szerb fejedelemségek, itt volt az első szerb királyság központja, a szerbek ezért kultúrájuk és államiságuk bölcsőjének tekintik Koszovót. Az 1389-ben elvesztett rigómezei csata után a terület öt évszázadra török uralom alá került. A 17. századtól az albánok beköltözése és az áttérések miatt egyre nőtt az itt élő muszlimok száma, miközben az ortodox szerbek tömegesen vándoroltak el, az etnikai egyensúly a 19. században már az albánok felé tolódott.


Koszovó 1912-ben, az első Balkán-háborúban visszakerült Szerbiához, majd az első világháború után létrejövő jugoszláv királyság része lett, ekkor már a lakosság kétharmada albán volt. Az új délszláv államalakulatban meghatározó szerepet játszó szerbek etnikailag is vissza akarták szerezni a nemzeti tudatuk szempontjából oly fontos tartományt, ezért megpróbálták az albánokat asszimilálni vagy elüldözni. A második világháborúban, 1941-ben a németek lerohanták Jugoszláviát, s Koszovó nagyobb részét az olaszok által megszállt Albániával egyesítették. A háború után Szerbián belüli autonóm körzet, 1963-ban autonóm tartomány lett, 1974-ben az új szövetségi alkotmány de facto köztársasági jogokkal rendelkező autonóm tartománnyá alakította.

Az 1970-es években felgyorsult Koszovó elalbánosodása, az 1980-as évekre már a lakosság 90 százaléka volt albán, a folyamat jelentősen hozzájárult a szerb nacionalizmus erősödéséhez. Josip Broz Tito államfő 1980-ban bekövetkezett halála után az albánok mozgalmat indítottak a tartomány köztársasági rangra emeléséért. 1981-ben tüntetések törtek ki Pristinában, amit Belgrádban ellenforradalomnak minősítették, és karhatalommal verték le. A népszerűségét szélsőséges nacionalista demagógiával megalapozó Slobodan Milosevic szerb elnök 1989-ben a rigómezei csata 600. évfordulóján milliós tömeg előtt elmondott beszédében hirdette meg a nagyszerb eszmét, minden szerb egy államban történő egységesítését, akár erőszakkal is. Koszovó autonómiáját korlátozták, amire az albánok passzív ellenállással válaszoltak.


A pristinai parlament 1990. július 2-án kikiáltotta a Szerbiától független (ekkor még Jugoszlávián belüli) Koszovói Köztársaságot. A szerb kormány azonnal feloszlatta a tartományi törvényhozást, a szeptember végén elfogadott új szerbiai alkotmány pedig még jobban korlátozta a tartomány jogait. Az albánok ezután saját közigazgatási, szociális, oktatási és tömegtájékoztatási rendszert hoztak létre, “kettős hatalom” épült ki. Az albánok Jugoszlávia szétesése idején, 1991. szeptember 22-én újra kikiáltották – most már teljes – függetlenségüket, amit a Belgrád által el nem ismert népszavazáson 80 százalékos részvétel mellett 98 százalék megerősített, majd 1992-ben a mérsékelt Ibrahim Rugova személyében “köztársasági elnököt” is választottak.

A passzív ellenállás nem hozta meg a várt eredményt, ezért az 1992-ben alakult, de addig marginális szerepet játszó Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) 1996-ban gerillaháborút indított, és 1998-ra ellenőrzése alá vonta Koszovó területének egyharmadát. Ekkor a szerb hadsereg megszállta a tartományt, kíméletlen etnikai tisztogatások kezdődtek, amely során egymillió albánt űztek el. A válság rendezésére a nemzetközi közösség közvetítésével 1999 februárjára kidolgozott rendezési feltételeket Belgrád elutasította, a szerb hadműveletek folytatódtak. A NATO ezért a katonai beavatkozás mellett döntött, március 24-én bombázni kezdte Jugoszláviát. Belgrád június 9-én kénytelen volt elfogadni a feltételeket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának másnap elfogadott 1244. számú határozata elismerte Jugoszlávia szuverenitását és területi integritását, de Koszovót meghatározatlan időre ENSZ-igazgatás és a NATO védelme alá helyezték. A szerb csapatok helyére a NATO által irányított nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) vonult be, a közigazgatást az ENSZ missziója (UNMIK) vette át.

A helyzet azonban ezzel nem rendeződött. Az elmenekült, illetve a szerbek által deportált mintegy másfél millió albán hazatérhetett, de immár a szerbeknek kellett menekülniük az albán megtorlás elől, mintegy 200 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására. A tartomány most már etnikailag is kettészakadt, kis északi része szinte tisztán szerb, a többi albán lakosságú lett. A Koszovó jövendő státusáról a két etnikum között megkezdett tárgyalások kudarca után Martti Ahtisaari ENSZ-megbízott 2007-ben elkészítette rendezési tervezetét. A Koszovónak nemzetközileg felügyelt függetlenséget előirányzó javaslatot az albánok elfogadták, a szerbek elutasították, és Oroszország ellenállásán az ENSZ-ben is megbukott. Miután a nagyhatalmak közvetítésével Belgrád és Pristina között folyó tárgyalások továbbra sem vezettek eredményre, 2008. február 17-én a koszovói parlament egyoldalúan, közfelkiáltással kinyilvánította a terület függetlenségét.

Koszovó 2012. szeptember 10-én vált hivatalosan is “teljesen szuverén állammá”, miután a Nemzetközi Irányító Csoport (ISG) befejezte a tartomány függetlenségének ellenőrzését. Az új országot Szerbia továbbra sem ismeri el, de az ENSZ 193 tagállamából 111 igen. 2013-ban uniós közvetítéssel a két állam megállapodott arról, hogy rendezi viszonyát, amit az Európai Unió a csatlakozási tárgyalások megkezdésének feltételéül szabott. A párbeszéd megkezdődött, valódi előrelépés azonban nem történt.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek