EUR: 325,74 Ft
CHF: 279,68 Ft
2018. július 21., szombat
Dániel, Daniella

Külföld

Ma kezdődik a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Ma kezdődik a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale, amelynek az 1968-ban Nyugat-Európában elindult mozgalmak, a civil kurázsi, a menekültek helyzete és a filmszakmát megrázó szexuális zaklatási botrányok is fontos témái lesznek.

A fesztivál most először egy animációs filmmel, Wes Anderson Isle of Dogs (Kutyák szigete) című alkotásával kezdődik. A nagyjátékfilmes versenyprogramban 24 munkát mutatnak be, közülük 19 indul az Arany Medvéért és a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medvékért. A zsűri elnöke Tom Tykwer német filmrendező.


A rövidfilmes szekcióban visszatérő versenyzőként Bucsi Réka is szerepel Solar Walk című animációs filmjével. A szerzői filmeket és innovatív zsánerfilmeket felvonultató Panorama szekcióban is van magyar alkotás, Bogdán Árpád Genezis című filmje, amelynek a Berlinalén lesz a világpremierje, Tenki Réka, a budapesti Örkény Színház társulatának tagja pedig a fesztivál Shooting Stars című programjában mutatkozik be.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában, idei vendégei között van például Bill Murray, Tilda Swinton, Robert Pattinson, Isabelle Huppert, Joaquin Phoenix és Jeff Goldblum.


A szervezők 385 munkát válogattak be a világ legnagyobb filmes közönségfesztiváljának programjába, amelyen 11 nap alatt 949 vetítést tartanak.

A díjakat hagyományosan az utolsó előtti – egy szombati – napon adják át, ezúttal február 24-én, az utolsó nap pedig csak a közönségé, akkor még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.

A fesztivál életműdíját – egy tiszteletbeli Arany Medvét – az idén Willem Dafoe amerikai színész kapja meg, akinek munkásságát egy tíz filmből álló válogatással mutatják be.

Kapcsolódó Cikkek

  • A NASA két csúcsműszerét használták magyar kutatók

    A NASA két csúcsműszerét használták magyar kutatók

    Az exobolygókra vadászó Kepler és a fiatal csillagrendszerek infravörös sugárzását vizslató Spitzer űrtávcső egyesített erejével tárta fel egy magyar kutatócsoport a DQ Tau rendszerében zajló fizikai folyamatokat – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) pénteken az MTI-vel.

  • Semjén Zsolt magánlátogatást tett Betlehemben

    Semjén Zsolt magánlátogatást tett Betlehemben

    Magánlátogatást tett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Betlehemben, ahol megtekintette a felújítási munkálatokat a Születés templomában, amelyekhez Magyarország 2011-ben – első külföldi államként – és 2018-ban is pénzadománnyal járult hozzá – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.