2019. január 20., vasárnap
Fábián, Sebestyén

Egyéb IX.kerület

Márton partjelző fázik

Hamvai Kornél „Márton partjelző fázik” című darabjának bemutatójára készül a Pinceszínház Tóth Zoltánnal és Kaszás Gergővel a főszerepben, Kiss Csaba rendezésében. Már a darab műfaji megjelölése is sokat sejtető, hiszen a Márton partjelző fázik nem más, mint kocsmaemlékezés egy részben.

Márton és Miholka, két hetvenes figura a régi világból évtizedek óta – kisfröccsök kíséretében – a kocsmapultot támasztja és beszélget. Szó esik nőkről, lepkékről, focimeccsekről, temetésről és Montrealról, de legfőképp Denise-ről, aki „kegyetlen egy asszony volt”. Kettejük mulatságos, szeretetteljes civódása, egymás szembesítése saját életük valóságával, a világgal.


Az élet nagy dolgai a kocsmapultnál kerülnek más megvilágításba

Márton „itt van a vállamon az egész XX. század” életérzésével gondol vissza hosszú életére, hogy „vajon hol rontotta el”. Hiszen ő mindent jól csinál! Ugratják egymást nap mint nap, míg egy különösen induló reggelen feltűnik az ivóban Márton régi osztálytársa, a gazdag amerikás zsidó Gejzlinger – egyeseknek Gerendás. És kiderül, hogy… de ezt majd az előadás meséli el.
A Pinceszínház bemutatójának címszerepét Tóth Zoltán alakítja, akit jelenleg a ferencvárosi teátrum két nagy sikerű produkciójában, Háy János egyszerre kacagtató és könnyfacsaró darabjában, A Gézagyerekben és a Jaroslav Hašek legendás katonafiguráját megelevenítő zenés gasztroszínházi játékban, a Svejk! Vacsorázunk! című produkcióban is láthatnak a nézők. Partnerei Kaszás Gergő, Juhász Réka és Kocsó Gábor lesznek, az előadást Kiss Csaba rendezi. A nyilvános főpróbát március 1-jén, a premiert március 2-án, pénteken este tartják, de a darabot március 9-én és 23-án is műsorra tűzik.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ön is segíthet a beteg édesapán!

    Ön is segíthet a beteg édesapán!

    Tomek Zoltán élete csatáját vívja. Ismét. A Nyíregyháza Spartacus szurkolójának megsegítésére árverés indult: egy olyan Szpari felsőre lehet licitálni, melyet válogatott labdarúgók írtak alá – olvasható a nyíregyházi focicsapat hivatalos facebook oldalán.

  • Kibérelhető a civil ház

    Kibérelhető a civil ház

    Megújult a kerületi önkormányzat Civilháza – volt Corvini Domini épülete – a Táncsics utca 10. szám alatt. A felújítás költsége közel 35 millió forint. Az épület felújítása kívül-belül a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet munkáját dicséri.