2018. február 21., szerda
Eleonóra

Belföld

Matthew Tyrmand: Orbán Viktor a magyar érdekeket tartja szem előtt

A Mandinernek adott interjút Matthew Tyrmand lengyel-amerikai közgazdász, egy korrupcióellenes szervezet vezetője. A Wall Streeten pénzügyi karriert befutó Tyrmandot a visegrádi négyek, köztünk hazánk és Washington kapcsolatáról is kérdezték. Szerinte Orbán mesterien játszik Brüsszel, az EU, Berlin, Varsó és Moszkva és Washington között.

Matthew Tyrmand beszélt a Republikánus Párt és Donald Trump sikerességéről is, amiben elmondta, Trump azzal győzött, hogy azt mondta, a terjeszkedő baloldali kormányzat és az elit nem az emberekért dolgozik, és csak hatalmi struktúrákat épít. Na, ezt ki akarja dobni az ablakon, erre mondja, hogy lecsapolja a mocsarat, mivel Washington városa helyén korábban mocsár volt. Akárcsak az Európai Unióban, ahol Strasbourg és Brüsszel az integrációs projektjében a technokraták uralmát építgeti. De Trump sosem volt politikus, nem ért a kormányzat működtetéséhez, és így nem voltak emberei sem, akik úgy gondolkodtak volna, mint ő, és segítettek volna neki a kormányzásban. Így olyan adminisztrációt hozott össze, amelyben többféle gondolkodás találkozik. Bannon, Gorka Sebestyén, Jeff Sessions, Steve Miller voltak a nemzetiek, a populista konzervatívok. Aztán ott vannak a Bush-féle régi republikánusok, akik ugyan kétségkívül a mocsárhoz tartoznak, de kétségtelenül szemben állnak baloldallal. Nem említettem még a New York-i, gazdag demokratákat: Ivanka Trump, Kushner és a többiek. Ez három gondolkodás és három hatalmi centrum, amelyek megpróbálják aláásni egymást a kormányon belül és szivárogtatnak egymásról a médiának. Obamának voltak saját emberei, volt hatalmi struktúrája. S volt egy tanácsadója, Valerie Jarrett, akin minden keresztül ment. Szóval az igaz, hogy a Trump-adminisztráció kissé kaotikus, de az is igaz, hogy a média, a washingtoni elit és a deep state azt akarja, hogy fejek hulljanak – idézi a Mandiner a lengyel-amerikai közgazdász szavait.


Matthew Tyrmand szerint Orbán Viktoron múlik, hogy még nem találkozott az Amerikai Egyesült Államok elnökével.

Ha tényleg látogatást szeretne tenni a Fehér Házban, tárt karokkal fogják fogadni. Trump megérti Közép-Európát, ezért is látogatott el Varsóba – nyilvánvaló persze, hogy erre az útra Bannon és Gorka vette rá őt. Jarosław Kaczyńskit lefotóztuk Make America Great Again sapkában – mellette ültem, ami kicsit hülyén mutatott rajta, de a Fehér Házban jó benyomást tett, Trumpék pedig megértették, hogy a lengyelek hasonlóan gondolkodnak, mint ők, és ugyanazokat a csatákat vívják. Szóval ha Orbán Washingtonba szeretne látogatni, szerintem szívesen fogadnák. Én úgy látom, ez rajta múlik. Talán ő most inkább az európai politikai harcokkal van elfoglalva. Orbán Viktor ma vezető és meghatározó egyéniség a közép-európai országok szuverenitásért folyó küzdelmében; meghatározóbb, mint a lengyelek – mondta a Wall Street-i pénzember.


Orbán Viktor szerintem a magyar érdekeket tartja szem előtt, amit jól tesz, hiszen erre van demokratikus felhatalmazása – felelte arra a kérdésre a szakember, hogy mit gondol Orbán különutas orosz politikájáról? Brüsszellel szemben viszont minden közép-európai ország érdekét képviseli. Orbán mesterien játszik Brüsszel, az EU, Berlin, Varsó és Moszkva és Washington között. Nem hinném, hogy bármit rosszul csinál, próbál egyensúlyozni Magyarország érdekeinek megfelelően. Magyarország kicsi ország, negyedakkora, mint Lengyelország, nyilvánvalóan a saját érdekeit kell szem előtt tartania. Lengyelországot most a 7-es cikkely értelmében meg akarják büntetni az EU-ban, és nagy baj lenne a közép-európaiaknak, ha Lengyelország kiesne. Hat országra van szükség, hogy ezt a brüsszeli totalitarianizmust elősegítő lépést megakadályozzák, remélem, meglesz a hat. Ehhez egységre van szükség, és Magyarország ott lesz a hat között; remélem, a két balkáni államot, Horvátországot és Szlovéniát is magunk mögött tudhatjuk majd a visegrádi négyek mellett, s talán még Ausztriát meg a balti államokat is. Szerintem a közép-európaiak tudják, ha Lengyelország elesik, mindannyian másodrangú állampolgárokká válnak az EU-ban – olvasható a Mandiner cikkében, amit teljes terjedelmében itt olvashat el.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek