EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 18., vasárnap
Jenő

Egyéb Kecskemét

Műszaki nélküli kocsival menekültek a betörők

Két matkói családi házba is betört három ismeretlen, majd távozás közben műszaki nélküli kocsijuk szúrt szemet a rendőröknek. Negyven kilométeren át menekültek, majd Páhinál az autót és a szajrét hátrahagyva elszöktek a rendőrök elől.

Kecskeméti körzeti megbízottak szolgálatteljesítésük során szombat hajnali 1 óra 50 perckor intézkedés alá akartak vonni egy Opel Astra típusú személygépkocsit Matkó közelében az 54-es számú főúton, mivel érvényes műszaki engedéllyel, illetve kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezett. A sofőr a rendőrök jelzése ellenére nem állt meg, menekülni kezdett, ezért az egyenruhások követni kezdték.


Az Opelben betörésből származó tárgyakat találták meg a rendőrök
Fotó: hiros.hu

A kocsi közel 40 kilométer megtétele után Páhi közelében megállt. Abból három személy szállt ki, akik a helyszínről elmenekültek. Az Opel utasterében a rendőrök értéktárgyakat találtak, amelyekkel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy bűncselekmény elkövetéséből származnak, így azokat a járművel együtt lefoglalták.

A reggeli órákban érkezett bejelentés a Kecskeméti Rendőrkapitányságra arról, hogy két matkói családi ház melléképületébe az este során ismeretlen tettes behatolt, onnan szerszámgépeket és egyéb értékeket tulajdonított el. A nyomozás során kiderült, hogy az Opelben a betörésből származó tárgyakat találták meg a rendőrök. Az egyik sértett az értékeit már vissza is kapta. A Kecskeméti Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.