2019. december 15., vasárnap
Valér

Egyéb Nyíregyháza

Nagypéntekre kész lehet az új látogatócentrum

A tervek szerint húsvétra átadják a Nyíregyházi Állatpark 380 millió forintból épülő új látogatócentrumát és bejáratát, valamint az ehhez tartozó nyitott hópárduckifutót. Az európai uniós támogatású turisztikai fejlesztés területén a napokban helyszíni szemlét tartott dr. Kovács Ferenc polgármester.

A közel 400 millió forintos, európai uniós támogatású fejlesztés eredményeképpen modern, kényelmes körülmények között fogadhatják a vendégeket. Megnövekszik az áteresztőképesség, csökken a zsúfoltság, megvalósul az akadálymentesítés, lesz pénzváltó és bankautomata is.


Jól haladnak a munkálatok
(Fotó: Lokál)

Dr. Kovács Ferenc polgármester elmondta, ez a beruházás az öt pontból álló, hétmilliárd forintos fejlesztési csomag első eleme. Júniusra elkészül a második beruházás, a Pangea Ökocentrum, és indítják az Erdei Ösvény és az India Ház építését is, amelyek jövőre készülnek el. A legnagyobb elem, a Jégkorszak megvalósításának előkészítése pedig folyamatban van.

380 millióból épül meg az új látogatócentrum és az ehhez tartozó nyitott hópárduckifutó
(Fotó: Lokál)

Kapcsolódó Cikkek

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.

  • Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    A 39 éves múlttal rendelkező Csarnok Kupa a térség egyik kiemelkedő téli teremlabdarúgó tornája, mely az elmúlt években nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.
    Az MLSZ Zala Megyei Igazgatóságának szakmai partnerségével rendezett tornára három kategóriában – Öregfiúk 2. (45+), Öregfiúk 1. (34+), Felnőttek – lehet nevezni.