2018. augusztus 15., szerda
Mária

Egyéb Veszprém

Népszerű az új foglalkoztatási forma

Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese szerint kielégítőek a hazai makroadatok, az infláció alacsony, stabil a költségvetés, a munkaerőpiaci helyzet viszont aggasztó. Utóbbin a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek enyhíthetnek – mondta múlt kedden a városházán.

A Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 22 állomásból álló közös szakmai rendezvénysorozatot szervez a nyugdíjas-szövetkezetekről, amelynek keretében országosan, minden megyében tájékoztatják a nyugdíjasokat és a vállalkozásokat a legfontosabb szabályokról, emellett jó gyakorlatokat is bemutatnak a résztvevők számára.


A nyugdíjas szövetkezetek enyhíthetik a munkaerőhiányt (fotó: Kovács Bálint)

A rendezvénysorozat első állomásának Veszprém adott otthont a városházán. A keddi eseményen Ovádi Péter önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy Veszprém méltán lehet büszke arra, hogy támogatja a nyugdíjasokat, hisz a városban 2011 óta Idősügyi Tanács is működik. Ezt a törekvést 2013-ban országosan is elismerték, Veszprém Idősbarát díjat kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Ovádi kiemelte azt is, hogy a városban országos átlagban is kiemelkedően magas az itt tevékenykedő aktív nyugdíjasközösségek száma.

Gazsi Attila szerint Magyarországon, 70 ezren dolgoztak nyugdíj mellett (fotó: Kovács Bálint)

Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese a fórumon arról beszélt, hogy a kis-, közepes és nagyvállalkozókat is érinti a munkaerőpiaci krízis, ami már a termelékenységet veszélyezteti. Demográfiai, elvándorlási, egészségügyi és foglalkoztatáspolitikai okok miatt ma 200 ezer ember hiányzik a versenyszféra munkahelyeiről, ezért a VOSZ számára fontos a munkaerőpiaci kínálat bővítése.


A Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezek Országos Érdekképviseleti Szövetsége Ellenőrző Bizottságának elnöke, Dávid Ferenc szerint ma itthon 4,4 millió munkavállaló mellé jó esetben plusz 200 ezer főt tudnak újra a piac számára „behúzni’, ami egyelőre nem oldja meg a demográfiai és munkaerőpiaci problémákat, ám alkalmas arra, hogy enyhítsen rajta. Úgy látja, a munkerőpiaci eszköz arra is alkalmas, hogy helyreállítsa a generációk közti szolidaritást.

Nagy érdeklődés övezte a szakmai napot (fotó: Kovács Bálint)

2017. július 1-je óta lehet bejegyeztetni közérdekű nyugdíjas-szövetkezeteket. Eddig országosan közel 100 ilyen szervezet alakult meg, összesen mintegy húszezer taggal, több száz szerződéssel és nagyjából egymilliárd forint éves szerződésállománnyal.

Kapcsolódó Cikkek

  • In memoriam Matus György

    In memoriam Matus György

    72 éves korában elhunyt Matus György, a Vörösmarty Színház művésze, aki 20 évig volt a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja.

  • Licitáljon, hogy segíthessen!

    Licitáljon, hogy segíthessen!

    A nyíregyházi Tomek Zoltán jól ismert a futball szurkolói körökben. A 42 éves kétgyermekes, súlyosan beteg édesapáért az elmúlt egy évben összefogott az egész magyar sporttársadalom.

  • Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    A kétezres évek egyetlen miskolci zenekara a Holdviola, mely országosan is ismert és sikeres. Tízéves évfordulójukra készülve kerestük meg Farkas Pétert, a formáció vezetőjét, hogy beszéljen nekünk az indulásról, sikerekről és az elkövetkezendő időszak terveiről.

  • Cserkészek táboroztak

    Cserkészek táboroztak

    Láthatóan jó hangulatban telt a visegrádi négyek országaiból érkező cserkészek számára szervezett nemzetközi találkozó, amelynek Dunaújváros adott otthont.