EUR: 323,02 Ft
CHF: 286,45 Ft
2018. augusztus 14., kedd
Marcell

Sport

Neymar toronymagasan vezeti a Ligue 1 fizetési listáját

Miután a szupergazdag katari Qatar Sports Investments átvette az irányítást a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata felett, azóta – egyáltalán nem meglepő módon – átírta az európai labdarúgás pénzügyeit, és természetesen a párizsi alakulat adja a legtöbb fizetést játékosainak.

A francia L’Equipe című lap tette közzé a Ligue 1 harminc legjobban fizetett labdarúgójának listáját, amelyből egyértelműen látszik a PSG fölénye. A 30-as listán 13 játékos szerepel a fővárosi klubból, de még ennél is érdekesebb, hogy a top 10-ben is kilenc futballista tartozik a PSG kötelékébe.


A hatalmas havi bérek nem meglepőek a nyugati bajnokságokban, azonban Neymar fizetése még így is kiemelkedik. A brazil játékos tavaly nyáron igazolt Párizsba 200 millió fontért (69 milliárd forint) az FC Barcelona csapatától, és úgy tűnik, a franciák nem sajnálták a pénzt a fizetésére sem.

/Fotó: EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON

 

Neymar a L’Equipe szerint 2,7 millió fontot (943 millió forint) vihet haza, ami több mint kétszerese a lista második helyezettjeinek havi bérénél, akik nem mások, mint Edinson Cavani és Kylian Mbappé, ők 1,3 millió fontot (454 millió forint) kapnak. A negyedik helyezett, 1,2 millió fonttal, Thiago Silva lett, őt követi Ángel Di María és Marquinhos fejenként 995 ezer fonttal.


A lista szerint az első tízbe csupán egy játékos nem a párizsi szuperklubban játszik, ő nem más, mint Radamel Falcao, aki a Monaco csapatát erősíti. Az ő havi bére 620 ezer font (216 millió forint).

A 30 legjobban kereső futballista a francia első osztályban (font)

NeymarPSG2,7 millió
Edinson CavaniPSG1,3 millió
Kylian MbappéPSG1,3 millió
Thiago SilvaPSG1,2 millió
Ángel Di MaríaPSG995 000
MarquinhosPSG995 000
Thiago MottaPSG777 000
Javier PastorePSG685 000
Radamel FalcaoMonaco666 000
Dani AlvesPSG620 000
Julian DraxlerPSG533 000
Marco VerrattiPSG533 000
Hatem Ben ArfaPSG444 000
Dimitri PayetMarseille444 000
Luiz GustavoMarseille444 000
Mario BallotelliNice400 000
Florian ThauvinMarseille365 000
Steve MandandaMarseille310 000
Joao MoutinhoMonaco310 000
Mariano DiazLyon310 000
Memphis DepayLyon310 000
Keita BaldéMonaco300 000
Kostas MitroglouMarseille293 000
Valere GermainMarseille266 000
Adil RamiMarseille266 000
Nabil FekirLyon266 000
Bertrand TraoréLyon266 000
Kamil GlikMonaco257 500
Stevan JoveticsMonaco250 000
Thomas MeunierPSG230 000
Forrás: L’Equipe

Kapcsolódó Cikkek