EUR: 323,02 Ft
CHF: 286,45 Ft
2018. augusztus 14., kedd
Marcell

Egyéb Eger

Olimpiai bajnokkal erősít a város

Az egriek nagy örömére vannak olyan hírességek, akik egyenesen beleszeretnek városunkba és hiába költöznek el időszakosan messzire, visszahúz a szívük Egerbe. Így volt ezzel Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó is, akit anno a BVSC-ből csábított ide többedmagával az egri vízilabdát új alapokra helyező Gerendás György akkori vezetőedző, aki ma a férfiválogatott másodedzője és aligha létezik nála jobb szakember klubszinten.

Szécsi Zoltán azonban már nem vízilabdázni jött vissza, hanem vállalkozni és vinni Eger hírnevét.


– Tavaly nyáron döntöttünk úgy a családommal, hogy vissza szeretnénk költözni Egerbe, mert nagyon visszahúz ide minden. Ugyebár Kaposváron folytattam a vízilabdát, miután négy évvel ezelőtt elmentem Egerből, de nyáron mondtam az ottani klub vezetőjének, hogy nem maradok egy évnél tovább, hát nem is húztuk addig, most már azt mondhatom, hogy hála az égnek. A vállalkozásaim is Eger környékén vannak, és régóta ezt a várost tekintem az otthonomnak, így nem volt kérdés, hogy visszajövünk – meséli az olimpikon, akit elhatározását követően meg is keresett a város országgyűlési képviselője egy ötlettel.

Martonné Adler Ildikó alpolgármester és Szécsi Zoltán együtt jelentették be, milyen szerepet vállal Egerben a vízilabdázó

– Alighogy megszületett a döntés, hogy jövünk, felhívott Nyitrai Zsolt képviselő úr és megkérdezte, hogy mi a terv. Mondtam, hogy terv az nincs, amire azt felelte, hogy az nagyon jó, mert neki és az egri városvezetésnek viszont lenne velem terve – utalt rá Szécsi Zoltán, hogy felkérte a megyeszékhely vezetése, legyen az egri kulturális programok és az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat arca, közösségi oldalán népszerűsítse az egri rendezvényeket.


A vízilabdázó örömmel tesz eleget a felkérésnek, mi pedig reméljük, hogy ez is szervesen hozzájárul a pályázat sikeréhez.

Kapcsolódó Cikkek

  • Licitáljon, hogy segíthessen!

    Licitáljon, hogy segíthessen!

    A nyíregyházi Tomek Zoltán jól ismert a futball szurkolói körökben. A 42 éves kétgyermekes, súlyosan beteg édesapáért az elmúlt egy évben összefogott az egész magyar sporttársadalom.

  • Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    A kétezres évek egyetlen miskolci zenekara a Holdviola, mely országosan is ismert és sikeres. Tízéves évfordulójukra készülve kerestük meg Farkas Pétert, a formáció vezetőjét, hogy beszéljen nekünk az indulásról, sikerekről és az elkövetkezendő időszak terveiről.

  • Cserkészek táboroztak

    Cserkészek táboroztak

    Láthatóan jó hangulatban telt a visegrádi négyek országaiból érkező cserkészek számára szervezett nemzetközi találkozó, amelynek Dunaújváros adott otthont.

  • Négy napig szólt a jazz

    Négy napig szólt a jazz

    Remek zenék, pompás borok a Nagyerdőben, a Békás-tó környékén. Egyszerre gasztronómia, kulturális parádé és  hagyományosan jó kis közösségi találkahely volt a múlt hét csütörtöktől vasárnapig tartó program.