EUR: 322,84 Ft
CHF: 281,50 Ft
2018. október 22., hétfő
Előd

Egyéb X.kerület

Ott lesznek a legnagyobb márkák a motorshow-n

Szinte minden jelentős márka megnézhető és kipróbálható lesz az idei Budapest Motor Fesztiválon, annak ellenére, hogy a nagy motorimportőr cégek egy része idén nem vesz részt a február 23–25. közötti szezonnyitó rendezvényen a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

A Hungexpo lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderül, a Magyar Gépjárműgyártók Egyesületének (MGE) motoros tagozata a közelmúltban olyan állásfoglalást tett közzé, amelyből kiderült: az általuk képviselt márkák importőrei idén nem állítanak ki a Budapest Motor Fesztiválon. Rafay János, a Hungexpo B2C üzletág igazgatója, egyben a kiállítás igazgatója elmondta: mivel a legnagyobb ilyen jellegű, hazai rendezésű seregszemléről van szó, a Hungexpo fontosnak tartotta, hogy az utolsó pillanatig tárgyaljon a legjelentősebb partnereivel.


Aki számít, ott lesz (fotó: Hungexpo)

Ennek eredményeképpen mára világossá vált, hogy az Aprilia, a Harley-Davidson, a Kawasaki, a Moto Guzzi, az MV Augusta, a Piaggio, a Suzuki és a Vespa szériamodelljei biztosan megjelennek a kiállításon, motorkereskedők közreműködésével, mintegy 900 négyzetméteren. E mellé a tárgyalások függvényében csatlakozhat a Honda, a Triumph és a Yamaha további 400-500 négyzetméterrel.

A negyven felettiek használják leginkább a motorokat (fotó: Hungexpo)

Rafay János szerint bizonyos szempontból érthető az importőrök állásfoglalása: a jelenlegi magyarországi piaci helyzet nem a legkedvezőbb. Miközben a motorozás egyre inkább a 40 éven felüliek időtöltése vagy közlekedési eszköze, a 90-es évek fellendüléséhez képest drasztikusan csökkennek a motoreladások. Ezzel együtt továbbra is nagy az érdeklődés a Budapest Motor Fesztivál iránt. Ezt jelzi, hogy a tavalyi kiállításon, amelyet a Budapest Boat Show-val egy időben rendeztek, több mint 30 ezer látogató volt.


Veteránok, előadások, motorépítők

Idén is lesznek látványos bemutatók (fotó: Hungexpo)

Az idei kiállítás is számos extra programot és látnivalót kínál. A Veterán Motor Kiállításon 3000 négyzetméteren több mint 300 veterán modellt mutatnak be a gyűjtők. A kiállítás fókuszába az idén 50 éves Pannónia P20 kerül, az érdeklődő közönséget pedig szakmai előadások és motorversenyzők beszélgetései is várják. Az Épített Motorok és Autók Találkozóján (EMAT) a hazai művészek mutatják be az általuk teljesen egyedire szabott motorkerékpárokat, tehát itt mutatkozik be a hazai motorépítés krémje is. Újra lehetőség nyílik továbbá különböző motorok tesztvezetésére és külön kiépített pályán quadozásra is.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek