2018. november 13., kedd
Szilvia

Extra

Óvodát alapít beteg kislányának A Piramis játékosa

Súlyos fejlődési rendellenességben szenvedő kislányáért játszott nemrégiben Németh Adrienn A Piramis című játékban. A kétgyermekes édesanya története azonban itt nem ért véget, Adrienn a TV2 műsorában szerzett nyereményt a Hannához hasonló fogyatékban élő gyerekeknek fenntartott óvoda alapítására szeretné költeni. 

Adri barátnőjével, Angie-vel vágott neki a TV2 sikerműsorának, amelyben a két hölgy 3 millió 595 ezer forintot gyűjtött össze. – Az esélytelenek nyugalmával mentünk. Miután továbbjutottunk a második fordulóba, már mindegy volt, hány milliót viszünk haza – mondta Adri a műsor után, akit egy igazán nemes cél vezérelt: kislánya, a négyéves Hanna ugyanis a komplex tünetei alapján izomsorvadásos betegségben szenved.


forrás: tv2

– Nincs százszázalékos diagnózis: a tünetegyüttes jó eséllyel egy genetikai betegségre utal, de még rengeteg – többek között kardiológiai, epilepszia- és belgyógyászatin – vizsgálaton kell átesnie Hannának, hogy biztosat tudjunk mondani. A neurológusunk szerint Rett-szindrómája lehet, laikus szülőként is így gondolom a tünetei alapján: másfél éves koráig nem láttuk, hogy bármi baja lenne, később teljes testre kiterjedő izomgyengeség kezdte gyötörni. Hamarosan szemüveges lesz, nem hall úgy, ahogy a kortársai, ezenkívül nem tud rendesen se fogni, se rajzolni. Teljes kórkép nélkül nehéz megmondani a jövőt, vannak, akik fejleszthetők, de akadnak olyanok is, akik teljesen leépülnek – mondta az édesanya.

Emma, Adri és Hanna (fent) fotó: Erdős Juci

Hanna számára rendkívül fontos a megfelelő fejlesztés és a közösségi élmén, ezért is döntött úgy Adri, hogy a nyeremény rá eső részéből a lakásuk átalakítására, illetve fejlesztőjátékokra költené a pénzt. A műsor után az édesanya rengeteg üzenet kapott hasonló helyzetben lévő szülőktől, ezért kicsit változtatott a tervein.


– Tavaly októberben családilag nagyon mély pontot éltünk meg, akkor tanácsolták el Hannát a második magánintézményből, ahol megfelelő ellátást kapott volna. Kapacitáshiány miatt azóta se tudtuk beíratni egy oviba, nem tud közösségbe járni, mint a kortársai. Ezért is született meg a gondolat, hogy Budaörsön, a lakóhelyünkhöz közel szükség volna egy olyan speciális óvodára, ahol fejlesztőpedagógusokkal karöltve tudnánk lehetőséget biztosítani a sérült gyerekek óvodai ellátására, ahol egészen pici kortól 6-7 éves korig tudnánk fogadni a kicsiket. Már hivatalosan is megalakultunk, és ha minden a megfelelő ütemben halad, ősszel kinyithatunk.

MeSeNIncs projektként kezdtük meg működésünket, abból a fantasztikus nyereményből amihez jutottunk, azonban a bürokratikus elvárásoknak megfelelő ingatlant nem találtunk, ezért valószínűleg építenünk kell egyet, arra pedig nem elég az összegyűjtött pénzünk.

 

Mesenincs Nonprofit Kft.

bankszámla szám: 11742173-26042321.

Mi a Rett-szindróma? 

Elsődlegesen egy, a központi idegrendszert érintő betegség, amely több súlyos tünetet okozhat a betegnél, többek között a mozgásfejlődés elmaradását vagy az értelmi képességek csökkenését. A korai felismerés igen fontos, kezelés nélkül légzészavart és epilepsziás tüneteket is okozhat.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Aurelio: Nehezen maradok hűséges

    Aurelio: Nehezen maradok hűséges

    Ma indul a TV2 sikerműsorának A legbátrabb párosnak a második évada, ahol a lassan valóságshow-veteránnak számító Aurelio és párja, Dominika is megküzd a tízmillió forintos nyereményért.

  • Majkát meglágyította a fia

    Majkát meglágyította a fia

    A TV2 Sztárban sztár című műsorában eddig Majka volt az egyetlen zsűritag, aki mindig szőrösszívű volt a fellépőkkel, nyolc pontot csak az igazán kiemelkedő produkciók kaptak tőle.

  • Ninja Warrior: Anglia után itthon küzd Jonny

    Ninja Warrior: Anglia után itthon küzd Jonny

    Jonny Urszuly, az angliai Ninja Warrior győztese az itthoni pályán is szeretne bizonyítani. A háromgyermekes személyi edző azonban azzal nem számolt, hogy a selejtező előtt közvetlen lesérül, ami nagyban megnehezítette számára a versenyt.