2020. január 22., szerda
Artúr, Vince

Egyéb Ózd

Pályázatokból fejlesztenek Borsodbótán

A bükki hegyháti község önkormányzata arról is nevezetes, hogy az elmúlt évtizedekben egyre-másra nyertek pályázati pénzeket fejlesztésekre és a hátrányos helyzetű emberek képzésére. A közelmúltban nyilvánosságra került listán is többször szerepel a falu neve.

Gulyás János polgármester (Munkáspárt) a beruházások között elsőként említi a Borsodbóta és Nekézseny közötti útszakasz felújítását, mert az utoljára közel fél évszázada burkolt úttest az évtizedek során alaposan elhasználódott, kátyússá vált. A Magyar Közút hamarosan elkezdi az aszfaltozását.


Infokommunikációs pályázatot nyert hét település, a projekt központja Borsodbóta. Bevontak 32 közhasznú foglalkoztatottat, akik informatikai képzést kaptak és levizsgáztak, de vállalniuk kellett azt is, hogy 160 idős embert oktatnak a számítógép-kezelés alapjaira. Erre azért van szükség, mert a hét községben 1200 kérdőívet osztottak szét 65 év fölötti nyugdíjasoknak, majd közülük választottak ki 160 embert, akik ingyen kapnak laptopot. A projekt második ütemében életfunkciót jelző, riasztóval ellátott karórát is kap majd a szerencsés 65 személy.

 

Fotó: Lokál
A térségben lakosságarányosan Borsodbóta nyerte a legtöbb pályázatot

A sikeres önkéntes tűzoltó-egyesület határon túli szervezetekkel kialakítandó, kétoldalú transznacionális kapcsolatokra pályázott eredménnyel, és már előkészítés alatt van felvidéki és erdélyi barátságok kialakítása, együttműködési szerződések aláírása is.


Fotó: Lokál
Riz Gábor országgyűlési képviselő elfogadta a meghívást a lakossági fórumra is (balra: Gulyás János polgármester és Kriston Béla alpolgármester)

Az önkormányzat a hivatal fűtés-korszerűsítésére nyert pénzt, az iskola műfüves futballpályát kap, de felújítják a tornatermet, valamint térkővel leburkolják az intézmény udvarát.

Hátrányos helyzetűeket érintő projektet is kidolgoztak, 200 millió forintból a szegregátumban élők szociális felzárkóztatását segítik a programban közreműködő szakemberek.

Fotó: Lokál
 Borsodbóta polgármestere zászlajára tűzte ki a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását

Kapcsolódó Cikkek

  • A Vasember autója megfizethetetlen

    A Vasember autója megfizethetetlen

    A Vasember sztárja hatalmas népszerűségnek örvend a szuperhős film óta. Ennek megfelelően irdatlan összeget keresett a mozival, amiből jutott egy szuper járgányra is.

  • Tényleg ilyen rossz?

    Tényleg ilyen rossz?

    A budapesti szmogriadó tájékoztatási fokozatát hirdette meg a Főpolgármeseri Hivatal a múlt hét végén a szálló por légszennyezettségi szintje miatt.

  • Megtisztelő Győrben játszani!

    A magyar válogatott Lukács Viktória nyártól a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.