2018. augusztus 15., szerda
Mária

Egyéb Székesfehérvár

Pont úgy, mint a nagyok

Január 31-én tizennegyedik alkalommal rendezték meg a székesfehérvári Oviolimpiát. A Tóvárosi Általános Iskola tornatermében százak voltak kíváncsiak az ügyes gyerekekre.

Az idei Oviolimpiára 11 intézményből érkeztek csapatok, az óvodások különféle játékos versenyszámokban mérték össze képességeiket, felhívva a figyelmet a mozgás örömére. A már hagyománnyá vált mozgásos sorváltóverseny idén is – mint eddig mindig – jól sikerült. A tornaterem megtelt versenyezni vágyó gyerekekkel, szurkoló szülőkkel, pedagógusokkal. A rövid megnyitó után a bemelegítő gimnasztika következett, majd megkezdődött a több feladatból álló versengés.


Az ovisok heteken keresztül készülnek a feladatokra, az óvónők pedig edzőként végig mellettük állnak Fotó: K. Mátyás Bertalan

A hangulat szinte leírhatatlan volt. Transzparensek, „őrjöngő” szülők és rokonok, hatalmas lelkesedés. A tornaterem ajtajára akár ki is tehették volna a megtelt táblát. Az ovisok heteken keresztül készültek a feladatokra, az óvónők pedig edzőként végig mellettük álltak.

– Az Oviolimpia lehetőséget ad, hogy megismerjük a kicsiket, és akik közülük hozzánk jönnek iskolába, már nem lesz idegen a környezet. A szülők is nagyon szeretik ezt a programot, mert a gyerekeiket olyan helyzetben látják, amilyenben nem szokták – mondta az egyik szervező pedagógus.

Kapcsolódó Cikkek

  • In memoriam Matus György

    In memoriam Matus György

    72 éves korában elhunyt Matus György, a Vörösmarty Színház művésze, aki 20 évig volt a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja.

  • Licitáljon, hogy segíthessen!

    Licitáljon, hogy segíthessen!

    A nyíregyházi Tomek Zoltán jól ismert a futball szurkolói körökben. A 42 éves kétgyermekes, súlyosan beteg édesapáért az elmúlt egy évben összefogott az egész magyar sporttársadalom.

  • Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    Tíz éve jár a siker útján a Holdviola

    A kétezres évek egyetlen miskolci zenekara a Holdviola, mely országosan is ismert és sikeres. Tízéves évfordulójukra készülve kerestük meg Farkas Pétert, a formáció vezetőjét, hogy beszéljen nekünk az indulásról, sikerekről és az elkövetkezendő időszak terveiről.

  • Cserkészek táboroztak

    Cserkészek táboroztak

    Láthatóan jó hangulatban telt a visegrádi négyek országaiból érkező cserkészek számára szervezett nemzetközi találkozó, amelynek Dunaújváros adott otthont.